A BL-döntős Dortmund vezére, Mats Hummels nem került be a német Eb-keretbe

2024. május 16. – 13:45

A BL-döntős Dortmund vezére, Mats Hummels nem került be a német Eb-keretbe
Mats Hummelst a BL-elődöntőn a meccs emberének választották – Fotó: Odd Andersen / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A júniusi Európa-bajnokságon hazai pályán szereplő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann kijelölte azt a keretet, amelyikkel felveszi a versenyt a tornán, többek közt Magyarországgal szemben is.

Mivel már néhány név korábban kiderült, nem keltett igazán nagy meglepetést, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében szereplő Borussia Dortmund védelmének oszlopa, Mats Hummels kimaradt a csapatból. Hummels az elődöntőben a PSG ellen győztes gólt szerzett idegenben, de a kapitányt ez sem győzte meg. Ott van viszont a csapatban a szintén dortmundi Schlotterbeck, aki a két évvel ezelőtti vb-n a japánok ellen nagyot hibázott. A BVB-ból Julian Brandt is kimaradt.

Toni Kroos visszatért a középpályára, a legutóbbi Eb-n a mieink ellen gólszerző Leon Goretzka viszont nem játszik a kapitány döntése értelmében. Mivel a bayernes Serge Gnabry sérült, ő sem állhatott rendelkezésre. Kroos mellett Rüdiger is BL-döntőt játszik a Real Madriddal június elsején, így ők csak később csatlakoznak a társaikhoz.

Az ebben a szezonban még veretlen és bajnok Leverkusent három játékos képviseli, köztük Florian Wirtz. A bronzérmes Stuttgartból szintén három mezőnyjátékos kezdi meg a felkészülést.

Magyarország június 19-én Stuttgartban csap össze a németekkel, akik a nyitómeccset a skótokkal játsszák majd Münchenben. A németek a csoportküzdelmeket Svájc ellen fejezik be. A svájciak péntekre ígérték, hogy megnevezik azokat a játékosokat, akik ott lesznek az Eb-n. A magyar kapitány, Marco Rossi már kedden kihirdette a névsort. A németek két felkészülési meccset játszanak, az elsőt az ukránokkal, a másodikat a görögökkel.

Kapusok: Oliver Baumann, Manuel Neuer, Alexander Nübel, Marc-André ter Stegen
Védők: Waldemar Anton, Benjamin Heinrichs, Joshua Kimmich, Robin Koch, Maximilian Mittelstädt, David Raum, Antonio Rüdiger, Nico Schlotterbeck, Jonathan Tah
Középpályások: Robert Andrich, Chris Führich, Pascal Gross, Ilkay Gündogan, Toni Kroos, Jamal Musiala, Aleksandar Pavlovic, Leroy Sané, Florian Wirtz
Támadók: Maximilian Beier, Niclas Füllkrug, Kai Havertz, Thomas Müller, Deniz Undav

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!