Hornung Ágnes kiemelte: a kormány azért dolgozik, hogy segítse a tehetségeket a kibontakozásban, ezt szolgálja a Nemzeti Tehetség Program is.

Hirdetés

Az államtitkár tájékoztatása szerint a kormány 2009 és 2023 között mintegy húszezer tehetséggondozó projektet támogatott több mint 37 milliárd forint összegben. Ez azt jelenti, hogy évente 300-350 ezer fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programokban – tette hozzá.

Közölte: ennek részeként a programmal több mint 50 ezer határon túli fiatalt értek el, és több mint 1400 pályázatot támogattak 1,7 milliárd forintot meghaladó értékben.

Hornung Ágnes az utóbbi évek sikereinek nevezte azt, hogy emelkedik a személyi jövedelemadó második egy százalékának felajánlásaiból összegyűlt összeg, amelyet a kormány minden évben kiegészít.

Korábban írtuk

Az államtitkár arról is beszélt: Magyarország értékválasztása már csaknem másfél évtizede a család, a kormány 2010-ben a családok megerősítése mellett kötelezte el magát. Azt mondta: a tehetség a családból indul, de képlékeny, hogy mivé képes fejlődni. Azt azonban, hogy elkallódjon, egyetlen nemzet sem engedheti meg magának – mutatott rá.

Hornung Ágnes úgy fogalmazott: a talentum kibontakoztatásához szükség van elhivatottságra, hitre, kitartásra és arra a hangra is, amely segít tájékozódni a bizonytalanság pillanataiban. Ez a hang a tehetséggondozóké, akik ott állnak a fiatalok mellett figyelemmel, nyitottsággal és a családokéhoz hasonló hittel – hangsúlyozta.

A 2013-ban alapított Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj forrását idén is a Nemzeti Tehetség Program biztosítja. A kitüntetések célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a magyarországi és határon túli magyar, vagy nemzetiségi szakembereket, akik munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a fiatalok tehetségének kibontakoztatásáért.

Az elismerésre négy egyéni kategóriában érkeztek jelölések. Kiváló tehetséggondozó, kiváló tehetségfejlesztő, és kiváló tehetségsegítő elismerésben idén ötvenen részesültek, életműdíjat pedig több mint húsz éven át tartó kiemelkedő tehetséggondozó munkájukért Oláh Vera (nyugdíjazásáig a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője), Szebedy Tas András (a Városmajori Gimnázium igazgatója), valamint Turi Katalin (a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke) vehettek át.

Kivés Zoltán, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati helyettes államtitkára a Tehetségbarát Önkormányzat Díjak átadása előtt köszöntőjében úgy fogalmazott: a nemzet kiválóságai azok, akiken keresztül a jövő reménye a jelenben is megnyilvánul.

A helyettes államtitkár köszönetet mondott azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra, alapfeladataik mellett kiemelkedően hozzájárulnak a tehetséges fiatalok felkutatásához és támogatásához, valamint példaértékű együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel.

Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal a főváros V. kerülete, Belváros-Lipótváros, valamint Hajdúböszörmény, Szentes, Vép és Vigántpetend önkormányzatainak munkáját ismerték el.