Túl sokat tudott, savat itattak meg egy férfival Budapesten

2024.05.16. 13:06
Szándékosan savat itattak meg egy férfival még márciusban, mert sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, és el akarták hallgattatni. Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál. A rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást.

Márciusban került a Péterfy Sándor utcai kórházba egy férfi, akit sav okozta belső sérülésekkel kezeltek. Az esettel kapcsolatban felmerült, hogy szándékosan juttatták a maró anyagot a szervezetébe – írja az rtl.hu.

Információik szerint az áldozathoz nem is hívtak mentőt a feltehetően a XVIII. kerületben történt eset után, hanem elvitték a Péterfy Sándor utcai kórházba, és ott kitették őt. Az Országos Mentőszolgálat a lap megkeresésére megerősítette, hogy aznap valóban volt ilyen betegük.

Az esetnek állítólag köze lehet egy igen kiterjedt csalási ügyhöz, amelyben pályázati pénzekkel kapcsolatban történhettek visszaélések – legalábbis ezt mondja egy férfi, aki vádalkut kötne a hatóságokkal.

Őt ugyanis egy másik ügyben már elítélték, de az információiért cserébe a rá váró büntetés mérséklését vagy a börtönkörülményei enyhítését kéri. A férfi szerint a sav nem véletlenül került az áldozat szervezetébe, így akarták megfélemlíteni vagy elhallgattatni, hiszen az áldozat sokat tudott a csalásokról.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az esettel kapcsolatban a lappal azt közölte, hogy ismeretlen tettes ellen folytatnak büntetőeljárást. Az ügy részleteiről azonban az eljárás érdekeire való tekintettel nem adtak bővebb információt.

Egy újabb megkeresésben a lap felsorolta a gyanúsnak vélt pályázatokat is, amelyekkel kapcsolat a BRFK válasza szerint nem nyomoznak. A pályázati pénzekkel összefüggésben ugyanakkor elsősorban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytathat nyomozást, ezért az adóhatóságot is megkeresték, de onnan egyelőre nem érkezett válasz.