Felmentő seregként érkezett a kínai állami és pártvezető delegációja Orbán Viktor és kormánya meghívására Budapestre a múlt héten. A magyar kormánypárt kampánya a korábbi választások előtt tapasztaltakhoz képest sokáig kifejezetten bágyadt, sápatag hatást keltett. A kezdeményezés most nem a Fidesznél van. Tudjuk, ki miatt.
Ebben a helyzetben fontos volt Orbán Viktor számára egy olyan esemény, amely nemcsak itthon, hanem a nemzetközi színtéren is ráirányítja a figyelmet. Hszi Csin-ping a világpolitika egyik legbefolyásosabb szereplőjeként, a második számú gazdasági-katonai szuperhatalom egyeduralkodójaként már puszta jelenlétével megemeli vendéglátóját. A kormánypropaganda legfőképp ezzel is méltatta a látogatást, részben elfedve annak tényét, hogy a szándéknyilatkozatokon túl konkrét beruházásokról a várakozások ellenére nem lehetett beszámolni. Itt érdemes felidézni, hogy amikor a 2010-es évek elején miniszterelnöki szintű delegáció járt nálunk Kínából, hiába emlegettek a felek történelmi távlatokat, viszonylag kevés tett követte a nyájas ígéreteket. Ez afféle kínai módi, most sem biztos, hogy nagyon másra kell számítanunk.
A látogatás gesztusértéke ugyanakkor rendkívül jelentős. A kínai vezető – aki Párizs és Belgrád mellett érintette Budapestet európai körútján – az országa iránt tanúsított, sokszor a nyugati szövetségesek rosszallását és értetlenkedését kiváltó magyar jóindulatot jutalmazta meg. Ám nem a szívjóság vezette: amikor Kína és az EU között kereskedelmi háború fenyeget, jól jöhet egy uniós barát, aki egyben a kínai térnyerés, pozíciófoglalás hídfőállása. Pekingből nézvést hazánk vonzereje nem a nagysága, az itt kötendő üzletek volumene, hanem a státusza: az európai uniós tagságunk, helyünk a nyugati szövetségi rendszerben. Orbán Viktor pedig ismét az ország súlyát bőven meghaladó jelentőségű szereplőként tudta mutatni magát a nemzetközi porondon.
A kínai és a magyar vezető esetében a kölcsönös érdek nyilvánvaló. De mit nyer Magyarország a látogatással, a látványosan szorosabbra fűzött, magasabb szintre emelt kapcsolatokkal? Itt már nem annyira egyértelmű a helyzet. Kínával a nyugati országok többsége is üzletel. Különös azonban, hogy a szuverenitásra a nyugati irányból érkező hatások esetén oly érzékeny magyar kormány mennyire negligálja a kínai piacszerzéssel kapcsolatos gazdasági, illetve a technológiát érintő biztonsági aggályokat. A miniszterelnök testtartása is megváltozik, ha nyugati vezető helyett keleti autokratával találkozik: hajbókolva azonnal megtalálja a tisztelet hangját. Egészen bizarr, ahogy kézi vezérelt médiája szalutált a kommunista Kína vezérének. Az akkumulátorgyárak Hszi látogatásától függetlenül is érkeznek: ezek környezetkárosító hatása, extrém energiaigénye, a magyar termőföld- és vízkincsre jelentett fenyegetése sokadlagos szempont az ország urai szemében. Azt pedig, hogy a tárgyalásokon, a színfalak mögött köttetett-e bármilyen titkos üzlet, nem tudhatjuk. Mindenesetre a megborult költségvetés, a gyorsan növekvő kamatterhek és az elzárt uniós források miatt a magyar fél alkupozíciói ma igen gyengék. A sejtelmes mosoly kíméletlen érdekérvényesítő képességet rejt; a kínai vezető kívánni sem tudna ideálisabb partnert magának a magyarnál.
A kormányzati megszólalók szerint a látogatással Magyarország regionális pozíciója is erősödött. Én nem látom az összefüggést: a pozíciónkat a gazdasági erő, teljesítmény határozza meg. E téren pedig leszakadóban vagyunk, amin Hszi Csin-ping sem segít. Mi a szuverenitásról vallott tévképzetek fogságában vesztegelve nézhetjük például a lengyelek mellettünk elhúzó expresszvonatát. Egykori barátaink Brüsszellel megegyezve 137 milliárd (!) eurós felszabadított uniós forrással kapcsolnak még nagyobb sebességre. Akárhogy forgolódunk, Kínával ilyen jó üzletet nem köthetünk.
