Az elmúlt hónapokban a sajtóban óriási teret kapott az eutanáziáról, az életvégi döntésről szóló vita – emberi vonatkozásban. Gyakran hangzott el az az érv is, hogy míg az állataink számára kérhetjük a kegyes halált, amennyiben gyógyíthatatlan betegek, akkor nekünk, embereknek miért nem adatik meg ez a lehetőség. Azonban mindazok, akik már hoztak meg ilyen döntést életükben, pontosan tudják, mekkora lelki terhet jelent élet-halál urává válni. Azt se gondoljuk, hogy az állatorvosoknak ez is csak egy feladat, olyannyira nem, hogy jogukban is áll visszautasítani az eutanázia elvégzését. A Magyar Állatorvosi Kamara elnöke sem altat el állatot, ugyanakkor megérti, ha valaki ezt a döntést hozza meg. Gönczi Gábor ismertette a kamara állásfoglalását a témában. Eszerint eutanázia javasolható abban az esetben, ha az állat további élete több szenvedést jelentene számára, mint ha véget vetnek az életének. Az állatorvos felelőssége az eutanázia azon módjának megválasztása, amely a lehető legnagyobb tiszteletet és legkevesebb szenvedést eredményezi. Kívánatos az állat gyors és teljes tudatvesztése, ennek ellenőrzése, azt követően pedig a szív- és érrendszer, valamint az idegi működést gyorsan és véglegesen megállító gyógyszerek használata. A kamara elnöke hangsúlyozta: az eutanázia végrehajtását az állatorvos javasolhatja a tulajdonosnak, ha szakmai szempontok alapján szükségesnek tartja, de ebben a kérdésben egyedül az állattartó, vagyis a tulajdonos, illetve annak megbízottja dönthet. Az eutanázia módját azonban az állatorvos dönti el a mindenkori jogszabályok, valamint az állat és az állattartó érdekeinek figyelembevételével.
A társállatok elvesztését sokszor nagyon hosszú folyamat feldolgozni és kiheverni, de ebben ma már kérhetünk szakszerű segítséget, lelki támogatást is.
„Amikor az állatok háziasítottá váltak, feladták azt a képességüket, hogy elhagyhassák a falkájukat haláluk eljövetelekor. A mi felelősségünk – mint az ő emberi útitársuk és szövetségesük –, hogy megadjuk számukra a szeretetteljes, végső ajándékot a békés átkelés formájában, az eutanázia által nyújtott kegyelmet. Kedvenceink életminősége talán a legkritikusabb tényező a döntéshozatali folyamatban. Ha a kisállatunk állapota súlyosan befolyásolja életminőségét, az eutanázia lehet az együttérző út, hogy megkíméljük a további szenvedésektől” – mondta lapunknak Onody Viktória gyászcoach, kisállat-veszteség specialista.
A gyász bár egyetemes, mindannyian más módon éljük meg, és más ütemben dolgozzuk fel a búcsút. Már az eutanáziát megelőző időszak is tele van szorongással, aggodalommal és szomorúsággal. Folyamatosan felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon helyes-e a döntésünk, cselekedhettünk-e volna másképp, tehettünk-e volna többet, megtettünk-e mindent, elhamarkodott-e a döntésünk, vagy ellenkezőleg, előbb kellett volna megtennünk valamit. Az eutanázia megfelelő időpontjának meghatározása gyakran kihívást jelent.
Előfordulhat, hogy félünk a döntés meghozatalától, bizonytalanná válunk, ezért jó, ha útmutatást kérünk állatorvosunktól, és bevonjuk a szeretteinket is a döntéshozatalba – tette hozzá a szakember.
A búcsút követő időszakban pedig megtapasztalhatjuk a zsibbadtságot, az eutanázia miatti bűntudatot, a hiányérzetet, a haragot, az önmagunk, szeretteink, állatorvosunk ellen irányuló dühöt, az ürességet, az álmatlanságot, étvágytalanságot vagy éppen az aluszékonyságot, megkérdőjelezhetjük az élet további értelmét. A bűntudat, amely a legkitartóbban jár a nyomunkban, fáj, kínoz, nem ereszt: „Én öltem meg, elvettem az életét” – ismételjük nap nap után. Az igazság azonban az, hogy a betegség vette el a társállatunk életét, nem pedig az eutanázia által nyújtott kegyelem – világított rá Onody Viktória.
A veszteség hozta érzések számos esetben idegenek, addig ismeretlenek és olykor elviselhetetlenül fájdalmasak számunkra. Az eutanázia érzelmi hatásaival való megbirkózás egyik módja, hogy szembenézünk a megéléseinkkel, és elismerjük az érzéseinket. Kérhetünk támogatást a szeretteinktől vagy szakembertől, részt vehetünk egyéni veszteségfeldolgozás programban vagy támogató csoportban, ahol magunkat sorstársakkal körül véve haladhatunk a gyászfeldolgozás útján. A kedvenceinkkel kapcsolatos emlékek, történetek megosztása is katartikus lehet, ami szintén segít feldolgozni az érzelmeinket. Kulcsfontosságú ebben a kihívásokkal teli időszakban a testi és lelki jólétünk, az öngondoskodás gyakorlása. A szakember azt javasolja, hogy olyan tevékenységeket végezzünk ilyenkor, amelyek örömöt és vigaszt nyújtanak számunkra, mint például a természetjárás, a testmozgás, sport vagy akár a naplóírás, levélírás, fotóalbum készítése, amely segíthet az érzelmi teher enyhítésében. Az emlékállítás, legyen az egy fa, virág ültetése, emlékhely kialakítása szintén nagyszerű módja annak, hogy tisztelegjünk kedvencünk emléke előtt, ápoljuk az együtt töltött értékes pillanatokat, ünnepeljük az életét, az egyedülálló köteléket, amely közöttünk volt.