Bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsították meg Robert Fico merénylőjét

2024. május 16. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

Előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg a rendőrség Juraj Cintulát, aki a gyanú szerint szerdán délután több lövéssel is megsebesítette Robert Fico szlovák kormányfőt, írja az Új Szó című szlovák lap. A 71 éves férfit a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrségi cellájában tartják fogva Nyitrán. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor 25 évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik. A Markíza című szlovák tévé úgy tudja, hogy a férfi a meggyanúsítása után azt mondta, büszke arra, amit tett.

A Noviny tévécsatorna felvétele szerint Cintula már a szerdai merénylet előtt is tüntetett Fico ellen, amikor április 24-én Dolna Krupában szintén kihelyezett kormányülésen vett részt a miniszterelnök. „Éljen Ukrajna”, „hazaárulók” vagy „Elég a Ficóból” – többek között ezeket kiabálta ő is néhány tüntetővel együtt.

A merényletről itt írtunk részletesebben, Cintuláról pedig itt olvashatnak, a szlovák sajtó egybehangzó értesülése szerint a 71 éves író egy legálisan a tulajdonában lévő fegyverrel adta le a lövéseket Ficóra a nyitrabányai kultúrház előtt. A kormányfő éppen kezet fogott valakikkel, amikor a támadó oldalról előkapta a fegyverét. A férfi három verseskötetet írt, tagja a Szlovák Írószövetségnek.

Robert Fico túl van az életveszélyen, de állapota továbbra is kritikus, a szlovák miniszterelnök továbbra is a besztercebányai Roosevelt kórházban marad – mondta Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes csütörtök reggel a sajtónak a kórház előtt.

A merénylet után a Telex tudósítói elmentek a lövés helyszínére, ahol szemtanúk arról számoltak be, hogy 4-5 lövést hallottak, aztán csak a sikításokat. Azt mondták, az emberek sokkot kaptak az eset után, szerintük „ilyen soha nem volt még Szlovákiában”. Tudósításunkat itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!