Óbuda polgármestere feljelent egy Fideszt támogató civil szervezetet

DSC4768
2024.05.16. 10:41
A Fővárosi Választási Bizottság elmarasztalta az Óbudán induló Fidesz és DK polgármesterjelöltjét is. A szemben álló politikusok egyébként egymás ellen kezdeményeztek eljárásokat.

Feljelenti az Összefogás Óbudáért Egyesületet Kiss László polgármester, mert a gyanúja szerint az egyesület törvényellenesen fizeti a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, Bús Balázs kampányát. A politikus erről a főpolgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt. A költségvetési csalást, továbbá a választás rendje elleni bűncselekményt vélelmező Kiss szerint a Bús Balázs volt fideszes polgármester mögött álló egyesület az államtól kapott támogatásokat közvetlenül a választásban részt vevő fideszes jelöltekre költötte, ami törvényellenes.

Ennek igazolására az Összefogás Óbudáért Egyesület Kórház utcai panelház tetején elhelyezett óriásplakátot hozta fel, amely a fideszes induló arcképét ábrázolja, holott az egyesület nem jelölőszervezet, hanem egy civil társaság.

Czeglédy Gergő, Óbuda alpolgármestere ezzel összefüggésben kifogást nyújtott be, melynek nyomán Fővárosi Választási Bizottság az elsőfokú helyi választási bizottság határozatát helybenhagyva elmarasztalta az Összefogást Óbudáért Egyesületet. A civil szervezet ugyanis Bús Balázst, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjét óriásplakátján hirdette azt a megtévesztő látszatot keltve, mintha az Összefogás Óbudáért Egyesület jelöltje lenne, miközben a valódi jelölőszervezetet (Fidesz–KDNP) a plakáton nem tüntette fel. Ezért az ÖÓE-t 100 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte, és eltiltotta a további jogszabálysértéstől.

Kiss László szerint az egyesület beszámolóiból kiderül, hogy szinte csak közpénzből gazdálkodik. Az egyesületet Csikósné Mányi Júlia, a Fidesz önkormányzati képviselője vezeti.

A sajtótájékoztatón arról nem esett szó, hogy a Demokratikus Koalíció szintén megtévesztette a választókat a Kiss Lászlót népszerűsítő plakátokon azzal, hogy a Civilek Óbudáért Egyesületet is a Kisst jelölő szervezetként tüntette fel. A Fővárosi Választási Bizottság – a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatva – emiatt el is marasztalta a Demokratikus Koalíciót mint a plakátok felelős kiadóját, mivel megsértette a választások tisztaságára, a jelöltek, jelölőszervezetek esélyegyenlőségére és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvet. Egyrészt eltiltotta a további jogszabálysértéstől, másrészt 300 ezer forint pénzbüntetésre is ítélte a DK-t.

Az ügy érdekessége, hogy az első fokon eljáró, a DK-t felmentő helyi választási bizottság elnöke az a Marozsán Edina, aki a Kiss László által vezetett önkormányzat vagyonkezelő cégének jogtanácsosa, s mint olyan, kvázi Kiss László alárendeltje.  A szóban forgó Civilek Óbudáért Egyesület deklarált programja kizárólag a regnáló polgármester riválisának, Bús Balázsnak a befeketítése. Egyéb civil célok kitűzéséről nem közölnek sem saját oldalukon, sem a közösségi platformjukon információkat.

(Borítókép: Kiss László Budapesten 2024. április 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)