Ilyen még nem volt: lekörözték az egészségpénztárak az önkéntes nyugdíjpénztárakat
Befektetés

Ilyen még nem volt: lekörözték az egészségpénztárak az önkéntes nyugdíjpénztárakat

Portfolio
Eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak, amelyek mind az összesített taglétszám, mind a tagi és munkáltatói befizetések tekintetében jelentős előrelépést mutattak fel az első negyedévben. A nyugdíjkasszák ismét reálhozamot értek el, az egészségpénztárak tagjai pedig minden eddiginél többet költöttek lakáshitel-törlesztésre - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).

Az idén is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak vagyonának gyarapodása, az összesített megtakarítás így 2024 első negyedévében már meghaladta a 2 ezer milliárd forintot. Ez éves összevetésben több mint 440 milliárd forintos, azaz közel 28 százalékos növekedést jelent. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége legfrissebb szektorelemzése alapján az összesített taglétszám 2,1 millió fő közelébe emelkedett.

Ez a bővülés alapvetően az egészségpénztárak létszámgyarapodásának köszönhető olyannyira, hogy tagjainak száma – most először – felülmúlta a nyugdíjpénztárakét.

Infláció feletti hozam a nyugdíjpénztáraknál

Az idén január-márciusi időszakban sem lassult az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon növekedése, így a negyedév végén – 24 százalékot közelítő év/év emelkedéssel – már 1,97 milliárd forinton állt ez a mutató. Ez azt jelenti, hogy a tendencia töretlenül folytatódik, amelynek eredményeként eddig nem tapasztalt összegű megtakarítást kezelnek a pénztárak. A vagyongyarapodásból a munkáltatói és tagi befizetések, valamint a pénztári hozamok egyaránt kivették a részüket.

A pénztárak az első negyedévben 3,38 százalék becsült hozamot értek el az egy évvel korábbi 2,19 százalék, illetve a 2023-as év egésze során felmutatott 18,36 százalék után.

A nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán 23,1 milliárd forintot tettek ki, ami 2022 hasonló időszakának értékét 28 százalékkal múlja felül. A munkáltatók hozzájárulása ennél szerényebb, de szintén jelentős mértékben, 17,4 százalékkal nőtt, hozzájárulásuk pedig a nyugdíjpénztári bevételeken belül az elmúlt év végi 35 százalékról 31-re mérséklődött.

A befizetések és a hozamok növekedése miatt nem csak a pénztárakban kezelt teljes vagyon, hanem

az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is újabb csúcsot mutat: márciusra megközelítette az 1,9 millió forintot, bő 25 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi átlagmegtakarítást.

Sokan léptek be az egészségpénztárakba, sokat is költöttek a tagok

Az önkéntes egészségpénztárakban nem csökkent a létszámnövekedés tempója, a negyedév végén már több mint 1,05 millió főt számlált a tagság, vagyis egy év alatt közel 55 ezerrel gyarapodott a pénztártagok száma.

Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az első negyedév végére megközelítette a 78 milliárd forintot, ami az egy esztendővel korábbinál közel 15 százalékkal magasabb értéket jelent. A munkáltatók az egy évvel korábbinál bő 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek duplájával, 28,5 százalékkal növelték befizetéseiket.

Az egészségpénztári vagyon némileg apadt a múlt év végi csúcshoz képest. Ennek az a magyarázata, hogy a pénztártagok egyre tudatosabban takarékoskodnak, használják fel megtakarításaikat, hiszen ez év elején a szolgáltatásokra történő kifizetések is gyors növekedést mutattak. Itt a legnagyobb emelkedés a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetések terén történt (éves szinten 48,5 százalék), de a klasszikus egészségpénztári szolgáltatásokra is 23,5 százalékkal többet költöttek a pénztártagok - derül ki a közleményből.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kiszámoló

BNPL: az újabb csapda?

A BNPL már sok éve velünk van, de csak néhány éve indult igazán hódító útjára. A lényege, hogy a vásárlók kamatmentes részletekben, jellemzően négy részletben fizethetik ki a termékek

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's ítélete Magyarországról
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
GettyImages-1364634066(1)