Indul a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program

D PRG20240515014
2024.05.16. 10:04
Magyarország kormánya új, nagy volumenű foglalkoztatási programot indít, amely elsősorban a tartósan munkanélkülieket, a hátrányos helyzetű régiókban élőket, a nyolc általános iskolai osztályt végzetteket, valamint az ötven év felettieket célozza meg. A program legfőbb elemei a bértámogatás és a lakhatási támogatás, de számos egyéb lehetőséget kínál az arra jogosultaknak.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár bejelentette, hogy csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer – írja az MTI.

Az államtitkár hozzátette, hogy 77 ezer embert terveznek megszólítani, 50 ezret támogatni és 23 ezret képzésekbe bevonni.

Elmondása szerint ma Magyarországon 120 ezer inaktív ember tudna dolgozni, a regisztrált álláskeresők száma pedig 230 ezer körül van.

Ismertetése szerint a programnak öt eleme van:

  • bértámogatás,
  • lakhatási támogatás,
  • munkába járás támogatása,
  • képzés,
  • foglalkoztatást segítő szolgáltatások.

Ez azt jelenti, hogy bértámogatást maximum havi 250 ezer forintig adnak, lakhatási támogatás címén legtovább 12 hónapig 186 ezer forint albérleti hozzájárulást lehet igénybe venni, 60 kilométeren belül lévő munkahely esetén 10 kilométerenként 10-12 ezer forint hozzájárulást adnak az utazáshoz. A foglalkoztatást segítő szolgáltatások célja, hogy mentálisan is alkalmassá tegyék a munkára azokat, akik évek óta nem dolgoztak. Álláskereső ösztönző juttatás címen a megélhetéshez is havonta hozzájárul a program.

A támogatás célcsoportjába a tartósan munkanélküliek, a hátrányos helyzetű régiókban élők, az ötven év felettiek és a legfeljebb nyolc általános iskolai osztályt végzettek tartoznak. A nem hátrányos helyzetűeknek négy, a hátrányos helyzetűeknek hat hónapig járulnak hozzá a bérhez.

Czomba Sándor beszélt arról is, hogy Magyarországon a foglalkoztatottsági arány 20 és 60 év között 81 százalék, ami az Európai Unióban a hetedik legjobb adat. A cél a 85 százalékos arány elérése, ami a három legjobb foglalkoztatottsági mutató között lenne az EU-ban. Úgy vélte, erre reális esély van.

(Borítókép: Czomba Sándor 2024. május 15-én. Fotó: Purger Tamás / MTI)