Vágólapra másolva!
A 33 éves angol focikapus, Michael Emery kétszer megerőszakolt egy alvó nőt, majd meztelen fotókat küldött róla a csapattársainak. A hírek szerint gusztustalan szöveggel továbbította a fotókat, amivel nemi erőszakra buzdította a társait is: "Ki akarja valaki próbálni?" - írta a kapus. Íme, a döbbenetes történe részletei.

Az ezzel kapcsolatos bírósági tárgyalásról a The Sun közölt részleteket. 

Michael Emery
Michael Emery a hírek szerint kétszer is megerőszakolta a nőt
Fotó: Twitter/X

Michael Emery kétszer is megerőszakolta a nőt és még ez sem volt elég

A St Albans Crown Bíróság meghallgatta Michael Emeryt, aki 

azzal védekezett, hogy közös beleegyezéses szexet folytattak, ami nyilván furcsa érvelés, hiszen egy alvó nőről van szó, aki az aktus után arra ébredt, hogy a futballista harapdálja a bal combját és a mellét.

Állítása szerint kétszer felkiáltott, tudatta a férfivel, nem akar szexelni, ennek ellenére Emery újabb nemi erőszakot követett el - írja a Ripost.

A hölgy a szállodai szobában, hat-hét sört fogyasztott, és az első erőszakot követően teljesen eszméletlen volt, de a kapus továbbra is harapdálta. Emery azt vallotta, a nő "nem mutatta semmi jelét annak, hogy boldogtalan lenne" amikor másnap reggel elhagyta a szállodai szobát. Az ügy tárgyalásán a bíró Newell asszony a következőket mondta:

"Amíg a sértett aludt, Emery a tudta nélkül meztelen fényképeket készített róla, és nem sokkal hajnali 4 óra előtt WhatsApp-on elküldte a csapattársainak, ezzel az írott szöveggel: "Ki akarja valaki próbálni? – mondta a bírónő.

A lap szerint a megerőszakolt nő először két barátjának vallotta be a történteket, majd 2021. május 27-én felkereste a háziorvosát, aki felmérte a sérüléseit, mintákat vett, és a szexuális zaklatás áldozatait segítő tanácsadó szolgálathoz irányította. A sértett 2021. augusztus 16-án feljelentette a kapust, akit 2021. szeptember 29-én letartóztattak.