Csökkent az infláció az USA-ban

Áprilisban a várakozásoknak megfelelően éves összevetésben 3,4 százalékra csökkent az infláció az Egyesült Államokban az előző havi 3,5 százalékról a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Bureau of Labor Statistics szerdai jelentése alapján.

Csökkent az infláció az USA-ban

Az olyan volatilis tételeket, mint az élelmiszerek és az energia nem tartalmazó maginfláció hároméves mélypontra, 3,6 százalékra mérséklődött áprilisban az előző havi 3,8 százalékról, ami megfelelt a piaci előrejelzéseknek.

Az előző havihoz képest a fogyasztói árindex a várt 0,4 százalék helyett 0,3 százalékkal ment feljebb áprilisban. Márciusban 0,4 százalékos volt az árindex emelkedése havi bázison.

A havi indexen belül a lakhatási költségek indexe 0,4 százalékkal emelkedett, az üzemanyagok árindexe pedig 2,8 százalékkal ugrott meg. E két tétel együttesen a fogyasztói árindex havi növekedésének több mint 70 százalékát adta.

A fiatalok többsége nem tudja, hogy az MI szerzői jogi problémákat is okozhat

A fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a mesterséges intelligencia (MI) használata felvethet szerzői jogi aggályokat, összességében mégis kevesebben vannak, akik fizetnének az ilyen módon előállított tartalmakért, és a megkérdezettek 36 százaléka nem is hallott arról, hogy a MI használatának van szerzői jogi vetülete - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatása alapján pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 01. 16:00
Megosztás:

Egy év alatt ennyi új férőhely jutott a bölcsődéseknek

Az elmúlt egy évben csaknem ötezer új bölcsődei férőhely jött létre az országban - jelentette ki a kormányszóvivő pénteken Jászkiséren.
2024. 06. 01. 15:00
Megosztás:

Befejezik az orfűi Pécsi-tavat övező kerékpár- és gyalogútat

Megépítik a mecseki üdülőtelepülésen, Orfűn található Pécsi-tavat körülölelő elválasztás nélküli kerékpár- és gyalogút hiányzó szakaszát - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Önkormányzat az MTI-t.
2024. 06. 01. 14:00
Megosztás:

Győrben is tesztelik a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt

Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során - jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.
2024. 06. 01. 13:00
Megosztás:

A vártnál magasabb lett az euróövezeti infláció

Az euróövezeti infláció az elemzők által várt 2,5 százaléknál magasabb, 2,6 százalék volt májusban, meghaladta az áprilisi 2,4 százalékot - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges adatként pénteken.
2024. 06. 01. 12:00
Megosztás:

Az első negyedévben nőtt a 4iG árbevétele és EBITDA-ja

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó értékesítési árbevétele 157,6 milliárd forint volt az idei első negyedévben, 36,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál; a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) pedig 49,2 százalékkal, 54,1 milliárd forintra nőtt éves összevetésben - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2024. 06. 01. 11:00
Megosztás:

Lezárult a Hungarian Startup University Program tanéve

Lezárult a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó Hungarian Startup University Program (HSUP) idei tanéve, az innovációval és a startup-alapítással kapcsolatos elméleti képzést nyújtó első félévét 33 intézményben 4232 hallgató végezte el, a második félévben akadémiai és piaci szakemberek, mentorok segítségével a startup vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás megszerzésére volt lehetőség - közölte az innovációs ügynökség pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 01. 10:00
Megosztás:

Már vidéken is terjednek a rozsdaövezeti fejlesztések

Egy szűk esztendő alatt közel megtízszereződött a kijelölt rozsdaövezeti akcióterületek száma és található már közöttük több fővároson kívüli is. Az e területeken épített otthonok árelőnnyel versenyezhetnek az újlakások piacán és szerencsés esetben a tágabb környezetük ingatlanjait is felértékelhetik.
2024. 06. 01. 09:00
Megosztás:

Kiderült, hogyan üdülnek idén a Balatonnál a magyarok

Az idei évben minden harmadik (36%) magyar* biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél – mutat rá a Mandilla Hotel és Opinio kutatócég közös reprezentatív felmérése. Leginkább pár napot, illetve 1 hetet szeretnének eltölteni a vendégek a Balaton környékén, ahol többségük naponta legalább 10-20 ezer forintot költene el fejenként. A déli mellett sokan az északi partot választják a kulturális programok, a nyugalom, a természet és a helyi gasztronómia élmények miatt. A szállás kiválasztásánál pedig az ár mellett az elhelyezkedés, a minőségi szolgáltatások, a szoba felszereltsége, valamint a vendégszeretet is kiemelt szempont.
2024. 06. 01. 08:00
Megosztás:

Globális polikrízisek a logisztikában: sok a kihívás, de állandó az alkalmazkodás a szektorban

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) május folyamán számos szakmai rendezvénnyel, köztük több konferenciával is készült. Az események sokszínű kavalkádjában górcső alá kerültek a logisztikai geopolitika aktualitásai, de a szektor innovációi is. Nem kevés a kihívás, de úgy néz ki, rendszerint alkalmazkodnak a szereplők az aktualitásokhoz.
2024. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Körforgás a lízingpiacon: a zöldebb megoldás?

Az operatív lízing, más néven tartós bérlet egyre népszerűbb autófinanszírozási forma a vállalatok körében, mivel egyszerű és költséghatékony: az autó a flottakezelő tulajdonában marad, így a lízingbe vevő áfamentesen jut hozzá, emellett a magán és üzleti célra is használt céges járművek esetében a bérleti díj áfájának legalább 50 százaléka is visszaigényelhető.
2024. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Javultak a globális reklámpiac idei kilátásai

A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 754,4 milliárd dollárt, ami 5 százalékos bővülést jelent az előző évi 718,6 milliárd dollárral szemben – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által frissen közzétett, a világ 56 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac növekedési üteme csaknem a duplája lesz a világátlagnak.
2024. 06. 01. 05:00
Megosztás:

MBH Bank: jelentős állománynövekedés és 92,8 milliárd forint eredmény az első negyedévben

Jelentős növekedés mellett kimagasló pénzügyi eredményeket ért el 2024 első negyedévében az MBH Bank Nyrt.: mérlegfőösszege közel 11 785 milliárd forintra növekedett, ami több mint 1 337 milliárd forinttal magasabb a tavalyi bázisidőszakhoz képest, adózás előtti eredménye elérte a 92,8 milliárd forintot, tőkearányos megtérülése pedig a nemzetközi viszonylatban is kimagasló 30,4%-ot. Emellett jelentős állománynövekedéssel zárta az év első három hónapját a társaság, miután a bruttó hitelállománya meghaladta az 5 643 milliárd forintot, ügyfélbetétállománya pedig 7 588 milliárd forintot tett ki.
2024. 06. 01. 04:00
Megosztás:

Kapósak a kínai elektromos autók

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint az elmúlt 2 évben átlagosan felére/harmadára csökkent a francia, a japán, az olasz, a dél-koreai és a német elektromos autók iránti kereslet, miközben elsősorban a Teslának köszönhetően az amerikai modellek is csupán stagnálni tudtak. A kínai elektromos autók eközben a BYD megjelenésével kevesebb, mint 1 év alatt egészen a képzeletbeli dobogó alsó fokáig törtek előre.
2024. 06. 01. 02:30
Megosztás:

A Toncoin TVL új rekordot ért el! A Raboo megelőzi a Solanát, ahogy az előértékesítés 40%-kal emelkedik

A kriptovilágban mindig történik valami, és a Toncoin most új rekordot állított fel a Total Value Locked (TVL) tekintetében, felkeltve a befektetők figyelmét. Ez az eredmény kiemeli a Toncoin növekvő befolyását a piacon.
2024. 06. 01. 02:00
Megosztás:

Mémcoin kereskedő aranyat talált: 2,7 millió dolláros nyereséget ért el mindössze három nap alatt. Vajon ez az 5 érme követni fogja?

Egy szerencsés mémcoin befektető három nap alatt óriási, 2,7 millió dolláros nyereséget ért el. Ez a kereskedő, akit "0x303" pénztárcaként ismernek, 535 000 dollárt fektetett be, hogy 6 milliárd $MAGA érmét gyűjtsön össze a Lookonchain szerint május 27-én az X platformon.
2024. 06. 01. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjas férfiak - így kaphat szolgálati időt gyerekneveléssel az apa

Minden év júniusában ünnepeljük az Apák napját. Ebből az alkalomból tekintsük át, mikor szerezhet nyugdíjra jogosító szolgálati időt az apuka gyermeknevelési ellátásokkal.
2024. 06. 01. 01:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forint a tét az Ötös-és Hatoslottón

Fokozódik a lottóláz: 3 hónapja nincs telitalálatos szelvény a Szerencsejáték Zrt. két legnépszerűbb számsorsjátékán, így ezen a hétvégén több mint 4 milliárd forintért szállhatnak versenybe az Ötös- és Hatoslottó játékosai.
2024. 06. 01. 00:30
Megosztás:

Jön a 100-szoros profit? Az AI mém érme WienerAI már 3,5 millió dollárt gyűjtött az előértékesítésben

A WienerAI egy olyan mém érme, amely egyesíti a tacskók báját a mesterséges intelligenciával és a kripto kereskedéssel.
2024. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Fellendülés várható idén a vendéglátásban

A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
2024. 05. 31. 23:00
Megosztás: