INSIDER

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.05.16.

Időjárás: Zivatarral és élénk széllel érkezik a lehűlés

Eleinte napos, később azonban felhős idővel zárul majd a csütörtök.

Közepesen felhős idővel fordulunk rá a hét második felére, aminek köszönhetően csak helyenként fordulhat elő zápor zivatar. Ez azonban egészen estig lesz csak érvényes, amikor is délnyugat felől egy kiterjedt csapadékzóna érkezik az erős, élén keleties széllel. Épp ezért a hőmérséklet a nap folyamán 17 23 fok közé csökken majd. Továbbá, a HungaroMet a zivatarok veszélye miatt Baranya, Tolna, Somogy és Zala vármegyére elsőfokú riasztást adott ki a következő szöveggel:

Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Fotó: HungaroMet

 

 

origo.hu

Minden, amit tudni lehet Szoboszlai Dominik új barátnőjéről

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

borsonline.hu

„Alig akart enni, kis híján kiszáradt, kórházba került, infúzióra kötötték” – komoly csapásokkal kellett megküzdenie Tompos Kátyának

mandiner.hu

Lehajtott fejjel kapta az ívet Karácsony Gergely Vitézy Dávidtól

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

hirtv.hu

Nagyon fontos dolgokra mutatott rá Bayer Zsolt a Békemenet kapcsán + videó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

travelo.hu

Kinyitott az ország egyik legmenőbb élményfürdője

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

INSIDER

Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

INSIDER

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

INSIDER

Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére