promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
Borítókép:  Tiziano Ballabio/Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A lap már az Európa-bajnokság következményeiről is írt.

Egyetlen, utolsó meccs maradt hátra a Liverpool FC szezonjából a bajnokságban, egy mérkőzés a Wolverhampton ellen odahaza. Ez a meccs pedig egyben Jürgen Klopp utolsó mérkőzése is a Liverpool FC kispadján. Az utolsó meccs ezen kívül már nem bír nagyobb jelentőséggel, hiszen biztossá vált, hogy a 'Pool harmadik lesz a bajnokságban, a német edző tehát bronzzal távozik, illetve Szoboszlai Dominik is egy csillogó éremmel gazdagodik már az első szezonjában a Ligakupa-elsőség mellé.

Most a This is Anfield nevű oldal azonban már Szoboszlaival kapcsolatban a közelgő Európa-bajnokságról ír.

Szoboszlai az első, akit megneveztek, hogy ott lesz a csapatból a németországi eseményen, korábban Marco Rossi hirdette ki a keretét. A lap ezzel kapcsolatban pedig már a következő szezon és az új edző koordinátarendszerében beszél a nyári felkészülésről, hiszen több Liverpool-játékos is részt vesz majd a viadalon. Ez pedig megnehezítheti  felkészülést is.

A Vörösök csapatából ugyanis akár 10 játékos is ott lehet az Európa-bajnokságon, és a csoportból való továbbjutás esetén kicsit megnehezül a csapat összerázódása is, hiszen a szezon előtt rengeteg barátságos mérkőzésen vesznek majd részt. Új edző, új kihívások és az új formáció tehát rengeteg kihívást tartogat még a játékosok számára.

Az Európa-bajnokság így nagyon szűkre szabja a nyári pihenő időt is a csapat játékosai számára.

Nemrégiben amúgy fantasztikus videó érkezett.

A magyar játékos a Liverpool új mezét népszerűsítve feltűnt New York legfontosabb helyszínén, a híres Time Square-n is:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás