„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – a leghíresebb bűvész, Rodolfo, azaz Gács Rezső mondása volt ez, aki ezen a napon született 1911-ben. Bűvészetéről könyvet írt, bűvészkészletére rengeteg gyerek vágyott. Művészetét olyan komolyan vette, hogy hetvenévesen is négy órát gyakorolt a tükör előtt, hogy trükkjei tökéletesek legyenek.

fortepan_137224_16.jpg
Rodolfo a Fővárosi Nagycirkuszban 1964-ben. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

Május 16-án történt

1232 Ezen a napon kelt az első fennmaradt magyarországi magánlevél, amelyet egy udvaronc írt Jolánta királynénak, II. Endre feleségének.
1868 Az amerikai szenátus egy szavazat többséggel felmentette, ezzel hivatalában hagyta Andrew Johnsont, az első amerikai elnököt, aki ellen megindították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment).
1881 Berlin közelében megindult a világ első rendszeres villamosjárata.
1881 Önálló nemzeti szervezetként létrehozták a Magyar Vöröskeresztet.
1888 Emile Berliner Philadelphiában bemutatta gramofonját.
1899 Konkoly-Thege Miklós a magyar államnak adományozta ógyallai birtokán létesített magán-csillagvizsgálóját.
1920 Szentté avatták Jeanne d'Arc-ot, a százéves háború francia hősnőjét, akit 1431-ben eretnekként égettek meg, ma pedig Franciaország egyik védőszentje.
1929 Először osztották ki az Oscar-díjat, a filmvilág legrangosabb elismerését.
1943 A második világháborúban a német hadsereg leverte az egy hónappal korábban kirobbant varsói gettófelkelést.
1964 Egyiptomban átadták a Níluson megépült asszuáni gát első szakaszát.
1984 A Magyar Olimpiai Bizottság közleményben jelentette be, hogy a magyar sportolók, a többi szocialista ország sportolóihoz hasonlóan, nem vesznek részt a Los Angeles-i XXIII. nyári olimpiai játékokon.
1992 II. Erzsébet első brit uralkodóként mondott beszédet az amerikai Kongresszusban.

Május 16-án született

1831 David Edward Hughes angol fizikus, a mikrofon és az első papírszalagos távíró feltalálója
1839 Kühne Ede mezőgazdász, a magyar mezőgazdasági gépgyártás megteremtője
1905 Henry Fonda Oscar-díjas amerikai színész
1911 Rodolfo (Gács Rezső) világhírű bűvész, érdemes és kiváló művész
1919 Liberace amerikai zongorista, énekes, show-man
1923 Merton Miller Nobel-díjas amerikai közgazdász
1924 Andrew G. Szent-Györgyi magyar-amerikai humánbiológus, az MTA tiszteleti tagja
1927 Máthé Erzsi Kossuth-díjas magyar színművésznő, a nemzet színésze
1929 Marosi Sándor Széchenyi-díjas geográfus, akadémikus
1929 Betty Carter amerikai dzsesszénekesnő
1943 Grunwalsky Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró, a magyar mozgókép mestere
1944 Billy Cobham amerikai dobos, a Mahavishnu Orchestra tagja
1945 Lévay Szilveszter magyar származású, Amerikában élő zeneszerző
1953 Pierce Brosnan ír filmszínész, James Bond egyik megszemélyesítője
1955 Olga Korbut négyszeres olimpiai bajnok szovjet-belorusz tornásznő
1963 Szalay Kriszta magyar színésznő, író
1964 Bérces Edit világ- és Európa-bajnok ultramaratoni futó
1964 Hegedűs Zoltán Jászai Mari-díjas színész
1966 Janet Jackson hatszoros Grammy-díjas amerikai popénekesnő

Május 16-án halt meg

1164 Héloïse francia apátnő, író, filozófus, a Pierre Abélard-ral folytatott levelezése a világirodalom egyik legszebb szerelmes vallomása
1703 Charles Perrault francia író, költő, a mesehős Piroska és Csipkerózsika alakjának megteremtője
1864 Zilahy Károly író, kritikus és hírlapíró
1926 VI. Mehmed, az utolsó török szultán
1934 Arisztarh Belopolszkij orosz csillagász, a fotometria és színképelemzés úttörője
1947 Frederick Gowland Hopkins orvosi Nobel-díjas angol biokémikus, a vitaminok felfedezője
1953 Django Reinhardt belga jazzgitáros
1954 Werner Bischof svájci fotográfus, a Magnum fotóügynökség egyik alapítója
1969 Eckhardt Sándor posztumusz Kossuth-díjas irodalomtörténész, nyelvész, szótárkészítő, akadémikus
1969 Fekete Lajos Kossuth-díjas történész, turkológus, paleográfus, akadémikus
1984 Irwin Shaw amerikai bestselleríró, az Oroszlánkölykök című háborús regény szerzője
1990 Sammy Davis Jr. amerikai énekes, filmszínész
2004 Rökk Marika operettprimadonna, színésznő
2014 Andor Éva Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő
2019 I. M. Pei Pritzker-díjas kínai-amerikai építész, a párizsi Louvre melletti üvegpiramis alkotója

#eztörténtma