nb1.hu

Bognár Györgynek sietős volt a második gól után – reakció

A Paks vezetőedzője megfogalmazta a csapat következő szezonbeli célját is.

A Magyar Kupa döntőjében hosszabbítás után 2-0-ra nyert a Paks a Ferencváros ellen és megszerezte az első trófeáját.

Paks-FTC: kihagyott büntető, piros lapok, kapusparádé, 120 perc döntött

A találkozót követően Bognár György az M4 Sportnak adott interjújában boldogan nyilatkozott.

„Nagyon jó körülnézni, mert nagyon sok ember örül. Nyilván az ország egyik fele szomorú, mert a Ferencváros veszített, de a másik fele velünk örül. Egy nagyon erős közösség a miénk, jól játszottunk ma is és a játékosok bizonyították, hogy ha kell, akkor csúsznak-másznak, akár tíz emberrel is. Azt gondolom, hogy a padlóról álltunk fel, mert az első félidő elég furcsán alakult.”

A Paks vezetőedzője látványosabb labdarúgásra vágyik.

„Megérte változtatni a játékunkon, a profi futballban az eredmény számít, de ha a régebbi foci és a mostani stílusunk között kellene választani, a régebbit választanám.”

Bognár György már a jövőre is gondol.

A paksi futball történetében ezek a srácok történelmet írtak, ezt a sikert méltóképpen megünnepeljük. De nincs vége az idénynek, aztán pedig következik az újabb évad, reális célokat kell ismét a csapat elé kitűzni. Bajnoki cím, kupagyőzelem, ezek butaságok. Fő célunk a következő idényben is a bennmaradás lesz.

A 62 évest trénertől azt is megkérdezték, hogy miért sietett be az öltözőbe a második gól megszerzése után.

„Azért mentem be, mert nagyon sok vizet ittam és úgy gondoltam, hogy már csak fél perc van hátra, ezt a meccset már megnyertük.”

Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért – reakció

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC