„Azt hiszem, túl fogja élni” – mondja a szlovák miniszterelnök-helyettes Ficóról

2024. május 15. – 22:26

Másolás

Vágólapra másolva

„Amennyire tudom, a műtét jól sikerült. Azt hiszem, végül is túl fogja élni. Jelenleg nincs életveszélyes állapotban” – mondta Tomáš Taraba szlovák miniszterelnök-helyettes a BBC-nek. Hozzátette: az egyik golyó Fico „gyomrában kötött ki”.

Az este folyamán több szlovákiai lap és tévé is írt arról információi alapján, hogy Fico már nincs életveszélyben, és stabilizálták az állapotát, de Robert Kaliňák védelmi miniszter és kormányfőhelyettes este nyolc után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Ficót továbbra is műtik, és az életéért küzd. Azt mondta, hogy a kormányfő állapota „nagyon komplikált”. Matúš Šutaj-Eštok is azt mondta, a miniszterelnök továbbra is életveszélyes állapotban van. Fico akkor már több mint három és fél órája a műtőben volt.

Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter is megerősítette nyolc után, hogy Fico állapota még mindig életveszélyes. Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter a Markíza televíziónak arról beszélt, hogy a műtét azért is tart ennyi ideig, mert a támadó több belső szervet eltalált.

Az Új Szó arról írt az Aktuality információi alapján, hogy Ficót három lövés érte: kettő a kezén, egy a hasán. Egy azóta előkerült, a TA3 által közölt videófelvétel szerint viszont összesen öt lövést adott le az elkövető közvetlen közelről, mire Fico testőrei közbe tudtak avatkozni. Az esti sajtótájékoztatón Šutaj-Eštok megerősítette, hogy a támadó öt lövést adott le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!