Közélet

Szlovák kereskedelmi tévé: Fico műtéte véget ért, mélyaltatásban van – nincs megerősítve

A ta3 kereskedelmi csatorna szerint a szlovák miniszterelnök sok vért vesztett, egy golyót pedig nem tudtak kiműteni. Ugyanakkor ez a fejlemény eddig nem nyert megerősítést, így érdemes fenntartásokkal kezelni.

Robert Fico műtéte véget ért, 3 óra 40 percig tartott, tájékoztat a TA3 hírtelevízió. A TA3 szerint Fico jelenleg mélyaltatásban van, és így is marad a következő órákban. A szlovák miniszterelnök Nyitrabányán szenvedett mellkasi, hasi és végtag lövéseket.

Robert Fico
Fico műtéte állítólag véget ért, mélyaltatásban van / Fotó: AFP

Fontos kiemelni, hogy a szlovák hírfolyam néhol zavaros és nem jelöl meg forrást az egyes információk közlésekor. Így van ez ebben az esetben is: hogy Fico túl lenne a műtéten, 

egyelőre senki nem erősítette meg. 

Az viszont tény, hogy a szlovák miniszterelnököt helikopterrel szállították Besztercebányára, mert túl hosszú idő lett volna eljutni Pozsonyig, mivel azonnali műtéti beavatkozást kellett elvégezni. Ezt egészíti most ki a ta3 azzal, hogy

  • Robert Fico sok vért vesztett,
  • egy golyó a mellkasában maradt,
  • egy golyó a beleiben okozott sérülést,
  • egy pedig az egyik végtagját sebesítette meg, 

írja a Napunk. A hírtelevízió információi szerint az orvosok mindent megtettek, most már Robert Fico szervezetén múlhat, hogyan sikerül megküzdenie a sérüléseivel.

„Most sokaknak tükörbe kellene nézni. Mi most Robert Fico életéért harcolunk” – mondta korábban Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter. A védelmi miniszter azt is mondta, hogy "Fico állapota súlyos, de kellően erős ahhoz, hogy életben maradjon".

 

 

Robert Fico mélyaltatás merénylet műtét Szlovákia
Kapcsolódó cikkek