Görögországban szigorúbb büntetésre számíthatnak ezentúl azok, akiket erdőtüzek okozása miatt ítélnek el – jelentette be a polgári védelmi miniszter szerdán, miközben az országban már most rendkívüli hőség és erdőtüzek tombolnak. „Megváltoztattuk a büntető törvénykönyvet, a hanyagság okozta gyújtogatás már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény” – idézi Vaszilisz Kikiliász a Talk Radió kereskedelmi adónak adott interjúját az MTI. A törvénymódosításokat még május elején vezették be.

Az éghajlatváltozás kérdéseiért is felelős miniszter közölte, hogy

ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetőit akár húszévi börtönre is ítélhetik, és a kiszabható pénzbüntetés elérheti a 200 ezer eurót (77 millió forint).

Április végén az athéni büntetőbíróság a 2018-ban Matiban történt tűzvész 21 vádlottja közül hatot felfüggesztett, illetve pénzbüntetésre váltható (mintegy 40 ezer euró) elzárásra ítélt. A görög főváros közelében fekvő üdülőhelyen történt Görögország történelmének legsúlyosabb erdőtüze, amely száznégy ember halálát okozta. A bíróság döntése nagy felháborodást váltott ki az áldozatok hozzátartozói körében. A múlt héten az athéni ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, a huszonegy vádlott másodfokú tárgyalását rövidesen megtartják.