Hadházy Ákos göngyölítette fel az ügyet, melyben kiderült, hogy közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt korábban már elítélték Szarvas Róbert bácsszőlősi , aki aztán önkényesen beköltözött a negyven milliós EU-s projektben felújított orvosi lakásba.

Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban

Fotó: Rtl.hu

A polgi ugyanis úgy adott egy 30ezer forintos jutalmat egy nem a faluban lakó ismerős közmunkásnak, hogy azt egy másik, bácsszőlősi rászoruló nevére írta ki. A pénzt erre hivatkozva vette fel, de csak véletlenül derült ki, hogy egészen másnak adta, mint ami a papíron volt.

Az ügy LÁTSZÓLAG megint egy pitiáner dolog, valójában egyáltalán nem az és ugyanúgy rendszerszintű problémára mutat rá, mint az orvosi lakás elfoglalása. Ez is ugyanarról szól: a kis falvak rászoruló, elesett lakóit befolyásoló fideszes kiskirályokról. Akik azt hiszik , mindent megtehetnek, csak mert jóban vannak a Fidesszel. És akik mindent meg is tesznek azért, hogy a Fidesz hatalmon maradjon. Változás akkor lesz ebben az országban, ha az ellenzék nem csak a választások idején járja az országot, hanem megcsinálja a kötelező házi feladatot: megtalálja és hálózatba szervezi azokat a helyi ellenállókat, akik kockázatot vállalva és ellenzékiségüket felvállalva küzdenek a fidesz piszkos hálózata ellen. Bácsszőlősön is ilyen emberek derítették ki a hivatali visszaélést és most ezt az eltitkolt ítéletet.

Szarvas Róbert amúgy nemigen szégyelli ezeket a “kis” bakikat, újraindul a pozícióért

- számol be közösségi oldalán Hadházy Ákos.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
És újraindul. Megteheti. Megengedik. És meg is választják.
Kurvaországban így működnek a dolgok lent és fent.
túszulejtettország
Semmi probléma! A szellemi kútmérgezett maffiahívők gondolkodás nélkül újra választják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.