Robert Fico;merénylet;riport;Besztercebánya;

„Annyi gyűlöletet keltett maga körül, hogy erre számítani lehetett”

Robert Fico a merénylet után az életéért harcol. Az egészségügyi miniszter sírva hagyta el a kórházat, ahol a kormányfőt még az esti órákban is műtötték. Helyszíni riport.

A parassapusztai szlovák-magyar határon semmi sem utalt arra kora este, hogy pár órával korábban meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt az innen csak bő száz kilométerre fekvő Handlová (Nyitrabánya) városában. Nemhogy megerősített határőrizetet nem láttunk, megállás nélkül jutottunk át a határon. Egy közeli benzinkúton hangos, vidám zene szólt.

Az egyik kutast szólítottuk meg:

– Hallották a híreket?

– Igen – felelte rezignáltan.

– Meg sem döbbentek? – kérdeztünk rá feltűnő higgadtságára.

– Nem. Fico annyi gyűlöletet keltett maga körül, hogy erre számítani lehetett. De persze sajnálom, ezt senki sem érdemli meg.

Besztercebányára indultunk tovább, ott műtötték ugyanis délutántól Ficót. A beavatkozás hosszú órákig elhúzódott, még este is tartott a kórháznak otthont adó városban, amely szinte teljesen kihalt volt. Igaz, egy szlovák újságíró megjegyezte, Besztercebányára egyébként is nagyon csendes. Most pedig végképp nem mozdultak ki az emberek lakásaikból.

A kórház előtt 30-40 újságíró, operatőr, fotóriporter várakozott. Sokan voltak bent is, ahol nem sokkal korábban fejeződött be a sajtótájékoztató, amelyet Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter és Robert Kaliňák védelmi miniszter tartott. Közölték: Robert Fico az életéért harcol.

A sokaság ellenére feszült csönd ülte meg a kórházat, ahová meglepetésre néhány órával a merénylet után is szabadon mehettek be az újságírók. Egy épületrész volt csak lezárva, vélhetően az, ahol a kormányfőt műtötték. Az oda vezető utat 20-30 biztonsági őr állta el. Akkor is, amikor a szlovák egészségügyi miniszter megrendítő távozását láttuk: Zuzana Dolinková sírva hagyta el a kórházat.