HÍREK
A Rovatból

Szlovák miniszterelnök-helyettes: Ficónak több lőtt sebe van, állapota nagyon komoly, életveszélyes, még most is műtik

Egy közvetlenül az államfőválasztás után elkövetett, politikai motivációjú merénylet történt - közölte a belügyminiszter, és határozottan a kedélyek megnyugvására szólított fel.

Link másolása

Már több mint három órája tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen merényletet követtek el Nyitrabányán (Handlova) - jelentette be a besztercebányai Roosevelt kórházban tartott sajtótájékoztatóján Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes.

Robert Kalinák elmondta:

a miniszterelnöknek több lőtt sebe van, állapota nagyon komoly, életveszélyes, és jelenleg is zajlik az állapota stabilizálását célzó műtét.

"Ez, ami ma történt, egy olyan sebet okozott, amelynek begyógyítása soká fog tartani, és arra évekig emlékezni fogunk" - jelentette ki Robert Kalinák.

Sutaj Estok belügyminiszter Szlovákia fennállása legsötétebb pillanatának és a demokrácia legszomorúbb napjának nevezte a miniszterelnök ellen elkövetett merénylet napját. A miniszter kijelentette, hogy a vizsgálat során már bebizonyosodott: egy közvetlenül az államfőválasztás után elkövetett, politikai motivációjú merénylet történt. Elmondta, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek majd be, és ő személyesen a kormány biztonsági tanácsának összehívását is kezdeményezte.

A belügyminiszter ezzel együtt határozottan a kedélyek megnyugvására szólított fel. Mint fogalmazott: "azoknak is meg kell nyugodniuk, akik esetleg befejezettnek szeretnék látni ezt a szörnyű tettet, és azoknak is, akik esetleg bosszún gondolkoznának."

Robert Fico ellen szerda délután Nyitrabányán (Handlova), a kormány kihelyezett ülése után követett el lőfegyveres merényletet egy idősebb férfi, akit a helyszínen azonnal őrizetbe vett a rendőrség. A miniszterelnököt életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai Roosevelt kórházba szállították, ahol az esti órákban még zajlott a műtétje.

Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb ápolásra szorulna, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, a szlovák sajtó Robert Kalinákot tartja a legesélyesebbnek e feladat ellátására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Totális pánik van a Fideszben” - 11 nappal a választások előtt 24%-on áll Magyar Péter pártja Budapesten
A politikus szerint totális pánik van a Fideszben. „Úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap.”

Link másolása

A Medián legfrissebb felmérése szerint Budapesten a Fidesz önkormányzati listája 29%-on a TISZA 24%-on, a Karácsony féle lista 20%-on, míg a Vitézy féle lista 11%-on áll.

Magyar Péter a Facebook-oldalán írta le, hogy EP lista mérés most nem készült, de a fenti adatokból szerinte az következik, hogy ott a TISZA Párt már vezet Budapesten a Fidesz előtt.

"Ahogy vezetünk a Fidesz előtt a negyven év alattiaknál, a diplomásoknál és az érettségivel rendelkezőknél. És napról napra közelítünk a legkisebb településeken is."

- írta a politikus a bejegyzésében.

"Totális pánik van a Fideszben, úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap. Voltam már minden: nőverő, pszichopata, dollárbaloldali, Gyurcsány-báb, amerikai báb, az Európai Bizottság elnökének a bábja, Soros György bábja, focistafeleség, PszichoPeti, háborúpárti, áruló, a Jobbik embere. Most már azt terjesztik a rogáni propaganda segédcsapatai, hogy meleg vagyok és drogokon élek. És még van hátra 11 nap a választásokig…"

- tette hozzá Magyar a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország keleti részére – érkeznek a zivatarok
Tíz megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Villámlás, szélerősödés és jégeső is várható.

Link másolása

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország keleti felére, összesen tíz vármegyére.

Szerdán a déli óráktól estig, sőt, késő estig szórványosan zivatarok alakulhatnak ki, elsősorban a Dunától keletre, de részben a Duna vonalában is. Villámlás, néha szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

A Tiszántúlon a zivatarok felhőszakadás-intenzitással érkezhetnek, helyenként akár 20-30 milliméter csapadékkal. A zivataros időjárásban viharos, 55-65 km/órás széllökésekre is számíthatunk, főleg az északkeleti megyékben, mint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar.

Nyugat felé haladva javul a helyzet: a felhőzet ritkul, és az eső esélye is csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható, estére pedig 15 és 21 fok közé hűl a levegő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb embert ítéltek halálra korrupció miatt, és elrendelték az összes személyes vagyonának elkobzását Kínában
Hszi-Csin Ping korrupcióellenes kampányában már 1,5 millió kormányzati tisztviselő bukott le. Sok elítélt végül kegyelmet kapott.

Link másolása

Észak-Kínában, Tiencsin városában halálra ítélték Bai Tianhuit, a China Huarong International Holdings korábbi vezérigazgatóját, írja a Bloomberg.

A bíróság bűnösnek találta vesztegetés elfogadásában, és elrendelte az összes személyes vagyonának elkobzását. A vád szerint Bai 2014 és 2018 között 152 millió dollár értékben fogadott el kenőpénzeket. Mivel az ügy különösen súlyosnak minősült, még az sem enyhítette a helyzetét, hogy másokat is lebuktatott.

Bai Tianhui nem az első, akit korrupció miatt kivégeznek Kínában.

2021-ben Lai Csaomint, a Huarong korábbi elnökét is hasonló bűncselekmények miatt ítélték halálra. Ugyanakkor sok elítélt tisztviselő végül kegyelmet kapott.

Hszi Csin-ping elnök korrupcióellenes kampánya eddig több mint 1,5 millió kormányzati tisztviselőt buktatott le, és a hadjárat során egyre több hasonló eset kerül nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rágcsálók, kosz, lejárt ételek: debreceni horrorétteremre csapott le a Nébih
Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A kézmosók sem működtek. Tisztítatlan késekkel vágták a húst is.

Link másolása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május 14-től május 27-ig felfüggesztette egy debreceni étterem működését, miután súlyos higiéniai hiányosságokat találtak.

Az MTI értesülései szerint az étterem csak a hibák kijavítása után nyithat újra, de az eljárás és a bírság kiszabása még folyamatban van.

A Nébih ellenőrei több helyiségben, például az élelmiszerraktárakban is rágcsálók és rovarok jelenlétére utaló nyomokat találtak. A kézmosók sok helyen nem működtek rendesen, és nem volt kézfertőtlenítő szer sem, ami alapvető elvárás lenne. Az épület és a hűtőberendezések műszaki és higiéniai állapota sem felelt meg az előírásoknak, az egész étterem pedig rendetlen és takarítatlan volt.

A gépek, eszközök és berendezések, mint például a húselőkészítő helyiségben lévő daráló, bárd és élező, mind koszosak voltak.

Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A dokumentáció hiányos volt, és az ellenőrzés idején dolgozó szakácsnak nem volt érvényes egészségügyi könyve sem.

Ráadásul az étterem 20 tétel nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejű élelmiszert azonnal kivont a forgalomból, és megtiltotta azok felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: