Közel hat hónappal a holland parlamenti választások után a választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) megállapodott egy koalíciós kormány létrehozásáról három másik jobbközép párttal – jelentette be Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders szerdán.

A The Dutch News című angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerint Wilders elmondta, hogy a november óta tartó kormányalakítási tárgyaláson részt vett négy párt, a Szabadságpárt (PVV), a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD), az Új Szociális Szerződés (NSC), valamint Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) koalíciós kormányt alakít.

„Megállapodás született!”

– idézi a pártvezetőt az MTI. Wilders elmondta azt is, noha megvitatták, hogy ki legyen az új kormány miniszterelnöke, a négy koalíciós partner még nem jutott végleges megállapodásra az új vezető személyéről.

A hírportál a kormányalapítási tárgyalásokat vezető politikusokat, Elbert Dijkgraafot és Richard van Zwolt idézve közölte, a négy párt vezetője nem sokkal a szerda késő délutáni bejelentés után megkezdte a koalíciós megállapodás tartalmának megvitatását a parlamenti frakciókkal. A megbeszélések várhatóan éjszakába nyúlóan folytatódnak, de a koalíciós megállapodás részletei hamarosan napvilágot láthatnak. Tájékoztattak arról is, hogy a szerdai megállapodást követően

még legalább hat hétbe telik, mire a kormány esküt tehet.

A hírportál emlékeztetett, a tárgyalások január közepétől akadoztak, miután a VVD bejelentette, hogy törvényt kívánnak elfogadni, amely előírná a menedékkérők igazságos elosztását Hollandiában és megnehezítené a bevándorlást. A beszámoló szerint noha az új kormány stratégiája - bár részletek továbbra sem ismertek – határozott intézkedéseket tartalmaz a menekültügyet és a bevándorlást illetően, adócsökkentést irányoz elő, valamint a szegényebb családok pénzügyi biztonságának növelését célozza.

A holland kormányt jelenleg ügyvivőként a korábbi miniszterelnök, Mark Rutte vezeti.