szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A belügyminiszter szerint a mai a szlovák demokrácia történetének legszomorúbb napja.

A szerda délután többször meglőtt szlovák miniszterelnököt, Robert Ficót továbbra is operálják – közölte Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter besztercebányai sajtótájékoztatóján. A tárcavezető úgy fogalmazott:

a politikus állapota rendkívül súlyos.

Kalinák köszönetet mondott az egészségügyi szakembereknek, akik szerint a közvetlen közelről rá leadott lövések miatt több különböző sérülést szenvedett. „A helyzet rossz. Jelenleg nincsenek jó híreink, minden reményünk a kórház specialistáiban van” – mondta, hozzátéve: a politikus akkor már három és fél órája a műtőben volt. Azt is megígérte, hogy az állapotáról a későbbiekben tájékoztatnak majd.

Merénylet Robert Fico ellen – percről percre az ügy fejleményei

Szerda délután a szlovák kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülése után meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A helyi sajtó információi szerint három-négy lövés dördült el, Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.

„Ami ma történt, olyan stigma, amely hosszú évekig kísért majd minket” – erről Matús Sutaj-Estok szlovák belügyminiszter beszélt a sajtótájékoztatón.

Arról is beszélt, hogy a mai a szlovák demokrácia 31 éves történetének legszomorúbb pillanata. „Egy támadás a miniszterelnök ellen támadás a demokrácia ellen. Ez támadás maga az állam ellen” – fűzte hozzá.

Sutaj-Estok megerősítette, hogy Ficóra öt lövést adott le a merénylő, akit azonban nem nevezett meg. Korábban a szlovák sajtó már megírta: a feltételezett elkövető, akit a helyszínen el is fogtak, egy 71 éves lévai férfi, Juraj Cintula, aki korábban biztonsági őrként dolgozott, és engedéllyel tartott fegyvert. Íróként és költőként is ismert, tagja a Szlovák Írószövetségnek is.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az eddig megismert információk „politikai motivációra utalnak”. Elmondása szerint a férfi a Peter Pellegrini nyerte szlovákiai elnökválasztás után döntötte el, hogy megtámadja a miniszterelnököt.

Fülke: Minden, amit a Fico-merényletről jelenleg tudni lehet

Sutaj-Estok az újságírókat és a politikusokat arra szólította fel, hogy hagyjanak fel „a gyűlölet terjesztésével” a médiában és a közösségi médiában. Azt is hozzátette, hogy ezzel együtt megerősítik azoknak a személyeknek – mind a kormánypárti, mind az ellenzéki politikusoknak, valamint az újságíróknak – a védelmét, akik esetleg veszélyben lehetnek a történtek után.

A két miniszter emellett nyugalomra intett. „Kérem, ne válaszoljunk gyűlölettel a gyűlöletre. Ez minden politikusnak szól… Az egész társadalomtól kérem: nyugodjunk meg. Ne kezdjük el legyilkolni egymást csak azért, mert nem tiszteljük a másik véleményét” – fogalmazott Sutaj-Estok.

Videón, ahogy merénylője elkezd tüzelni Robert Ficóra

A kórház szerint a szlovák kormányfő az életéért küzd.

Robert Ficóra szerda délután Nyitrabányán (Handlová), a kormány kihelyezett ülése után lőttek rá többször is. Sajtóhírek szerint a rá leadott öt lövésből három eltalálta: kettő a kezén, egy pedig a hasán. Életveszélyes állapotban, helikopterrel vitték a besztercebányai Roosevelt kórházba.