Az ellenzéki összefogás helyzete az önkormányzati választások előtt

Minden egész eltörött?

Belpol

Heteken át a csapból is az folyt, hogy hol esett szét a korábbi összefogás, hol nem sikerült a közös jelöltállítás. Tényleg teljes kudarcba fulladt az ellenzéki együttműködés? Az adatok nem kétségbeejtők, de hiba lenne hátradőlni.

Az utolsó pillanatban indította rá az MSZP a maga polgármesterjelöltjét a főváros VIII. kerületében Pikó Andrásra, aki szocialisták nélküli összefogással újrázna. Június 9-én Sára Botond fideszes és a szocialista Szili-Darók Ildikó mellett lesz még jobbikos kihívója is Pikónak. A kerületben tehát szétesett a 2019-es összefogás, és hogy mire lesz elég a C8 – Civilek Józsefvárosért Egyesülettel és a Szikra Mozgalommal megerősített maradék ellenzéki erő, három hét múlva kiderül. De talán többre, mint Zuglóban bárkinek.

A XIV. kerületben ugyanis nem sikerült az aktuális polgármestert, Horváth Csabát (MSZP) rábírni az előválasztásra, ő inkább kisunnyogta a megrendelt közvélemény-kutatásból a rá vonatkozó kellemetlen részeket, így Zuglóban ő a DK–MSZP–Párbeszéd hármas jelöltje lesz, de mellette indul az LMP-s Vida Attila és a momentumos Rózsa András is, utóbbit támogatja a kerület ellenzéki országgyűlési képviselője, Hadházy Ákos. Budapesten további két kerületben ment szét a 2019-es szövetség: a IX. és a XVII. kerületben, mindkét helyen a Momentum támogat mást, mint a DK és a kicsik. A Ferencvárosban a Momentum és a civilek Baranyi Krisztina mögé álltak be, az MSZP–DK pedig Gegesy Ferenc mögé. A XVII. kerületben a momentumos Gergely Bálint méri össze az erejét az összefogásos Lukoczki Károllyal. Az I. kerületben viszont mindenki besorolt az ellenzéki V. Naszályi Márta polgármester mögé.

Miskolcon és Győrben is darabokra esett minden: Győrben a DK és a Jobbik az öt éve leszerepelt Glázer Tímeát, a Momentum és az LMP a civilben újságíró Pintér Bencét támogatja. Miskolcon a Momentum és a Jobbik Varga Andrea Klárában hisz, az összes többi korábbi összefogó szervezet pedig Barkai László Lajosban. Nem volt előválasztás, így Győrben és Miskolcon is érdekes lesz a helyzet, mert amúgy egyik városban sem garantált a Fidesz-győzelem.

Többnyire nem

E példák vajon azt jelzik, hogy országosan is széthullott az a szövetség, amelyik az elmúlt 14 évben a legerősebb ellenállást tudta kifejteni a Fidesz-úthengerrel szemben? A válasz egyértelműen nem – ugyanakkor nincs komoly ok arra sem, hogy az össz­ellenzék túlzottan bizakodjon.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint 166 olyan település van, ahol a lakosság száma meghaladja a tízezer főt, köztük a 23 budapesti kerület. Mivel kifejezetten ritka, hogy kisebb településeken pártszínekben induljanak polgármesterek vagy kép­viselők, e 166 helyet vizsgáltam meg. Megnéztem, hol indít közös jelöltet az ellenzék, hol szakadt szét a korábbi egység, és mely körzetek maradtak bármiféle ellenzék nélkül.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.