Egy hét kultúra 2024/20.

  • Narancs
  • 2024. május 15.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt 

EUROVÍZIÓ A svájci Nemo nyerte a svédországi Malmőben megrendezett 68. Eurovíziós Dalfesztivált a The Code című eklektikus, több műfajt ötvöző dalával, így jövőre Svájc lesz a verseny házigazdája. A fogadóirodák által előzetesen harmadik helyre jósolt, nyíltan nembináris énekes a végső pontszám felét kitevő zsűriszavazás során is első lett, majd a közönség voksai alapján is sikerült legyőznie a két nagy esélyesnek tartott Horvátországot és Izraelt. Előbbi egyébként végül második helyen végzett, a harmadikon pedig Ukrajna. A fesztivál május 11-i döntője azonban nem volt teljesen zökkenőmentes, néhány órával az adás előtt ugyanis diszkvalifikálták a holland versenyzőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megfenyegette a fesztivál egyik női munkatársát. Az eseményt emellett többezres palesztinpárti tüntetések kísérték. Sokan azzal érveltek, hogy ahogy két évvel ezelőtt Oroszországot, úgy Izraelt is ki kellett volna zárni a versenyből a Gázai övezet inváziója miatt. Az elmúlt évekhez hasonlóan Magyarország az idén sem delegált produkciót a dalfesztiválra.

HÁTTÉR Egy reneszánsz művészettörténettel is foglalkozó geológus azt állítja, sikerült megfejtenie, milyen tájat ábrázol Leonardo da Vinci világhírű Mona Lisájának háttere. A kérdés régóta foglalkoztatja a kutatókat. Egyesek szerint képzeletbeli, idealizált tájról van szó, míg mások több konkrét kapcsolatot vélnek felfedezni valódi olaszországi helyszínekkel. Ann Pizzorusso most két szakterületén szerzett tudását egyesítve jutott arra a megállapításra, hogy Leonardo az Észak-Olaszországban található Comói-tó partján fekvő Lecco jellegzetes vonásait festette meg. Pizzorusso a kompozíció jobb szélén látható híd, a tó, valamint a hegylánc alakjából következtetett erre. Több korábbi elmélet is a hídra fókuszálva kereste a megoldást. 2011-ben felmerült, hogy képen Bobbio szerepel, míg egy 2023-as kutatás szerint inkább Arezzo tartományban található az eredeti helyszín. A földtanban is jártas művészettörténész azonban a The Guardiannek nyilatkozva kifejtette: hasonló boltíves hidakat Olaszországban és Európa más országaiban is sok helyen látni, éppen ezért érdemes inkább a geológiai adottságokat szemügyre venni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.