eur:
384.92
usd:
355.18
bux:
69020.02
2024. május 29. szerda Magdolna
A 2023. október 1-i képen Robert Fico szlovák kormányfő, az Irány (Smer-SD) párt vezetője érkezik a párt pozsonyi székházához. Ficó 2024. május 15-én lőfegyveres incidensben megsebesült Nyitrabányán (Handlova) egy kihelyezett kormányülés után. A kormányfőt kórházba szállították. A feltételezett tettest őrizetbe vették.
Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

Véget ért Robert Fico operációja – mesterséges kómában tartják

A védelmi miniszter és kormányfőhelyettes azt közölte, hogy Robert Fico állapota nagyon komplikált, és a miniszterelnök az életéért harcol. Sajtóértesülések szerint 3 óra 40 percig tartott az operáció, és most mély altatásban tartják a kormányfőt.

Sajtótájékoztatót tartott a Robert Fico elleni merényletről Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter és Robert Kaliňák védelmi miniszter. Most először közöltek hivatalos információkat a támadás óta.

„Még mindig a műtőben van, az operáció zajlik” – jelentette ki Robert Kaliňák, és közölte: Robert Fico az életéért harcol. A műtét már több mint három és fél órája tart. A tárcavezető szerint a miniszterelnök állapota „nagyon komplikált”. Megerősítették, hogy ötször lőttek rá Ficóra, a mostani információk szerint politikai indíttatás volt a támadás mögött.

Késő este a TA3 úgy értesült, hogy Robert Fico kormányfőt megműtötték, jelenleg mesterséges kómában van. Az információt hivatalosan nem erősítették még meg. A televízió szerint a műtét 3 óra 40 percig tartott, és a miniszterelnök sok vért vesztett, az orvosok pedig minden tőlük telhetőt megtettek – innentől kezdve minden Fico szervezetén múlik, hogy sikerül-e megküzdenie a sérüléseivel.

Robert Fico sok vért vesztett, egy golyó a mellkasában maradt, egy golyó a beleiben okozott sérülést, egy pedig az egyik végtagját sebesítette meg, állítja a TA3.

Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter szerint a merénylő több belső szervet is eltalált - közölte az Új Szó.

A szlovák belügyminiszter azt tanácsolja, hogy ne csak az alkotmányos tisztviselők, de az ellenzéki politikusok és a médiumok védelmét is erősítsék meg. Matúš Šutaj Eštok azt állította, hogy

Szlovákia a polgárháború küszöbén áll. A kormányfő elleni merénylet ezt bizonyítja.

Éppen ezért a miniszter a politikai gyűlölködés és a politikai ellenfelekkel szembeni agresszió beszüntetésére szólított fel. „Ne a gyűlölködés legyen a válasz, nehogy elkezdjük ölni egymást azért, mert eltérnek a nézeteink”. Hozzátette, ez a legszomorúbb nap a szlovák demokrácia történetében.

Matúš Šutaj Eštok elmondta, folyamatban van a nyomozás. „Mindent megteszünk, hogy ezt a gyalázatos bűntettet kivizsgáljuk” – jelentette ki. Kezdeményezni fogja az ország biztonsági tanácsának összehívását is.

Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter is elítélte a bűncselekményt. Elmondása szerint a miniszterelnök egészségéről a besztercebányai Roosevelt Kórházban a legjobb egészségügyi személyzet gondoskodik. A miniszter szerint a kormány politikusai még mindig sokkos állapotban vannak, annak ellenére, hogy néhány óra eltelt az esemény óta. „Meg kell mondanom, hogy mindannyian még mindig sokkban vagyunk a történtek miatt. Minden kollégánk élőben látta, néhány méterre voltunk az eseménytől” – mondta a kórházból.

A Telegram közösségi oldalon terjed egy orvosi látleletről készített kép, amely annak nyilvánosságra hozói szerint a miniszterelnök sérüléseit írja le. A meg nem erősített valódiságú dokumentum szerint 16 óra után Nyirabányáról mentőhelikopter szállította a beteget a kórházba, akinek lőtt sebe van. A lövések a bal kart és a hasi régiót érték. A beteg ugyanakkor eszméleténél volt és kommunikált. Az ultrahang folyadékot mutatott ki a hasüregben, a páciens stabilizálása után CT-vizsgálatnak vetik alá.

A pozsonyi lap idézte a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal volt vezetőjét, Juraj Zábojníkot is, aki szerint a biztonsági őrök hibáztak. „Ha négy vagy öt lövés dördül el, valaki hibázott. Nem láttam, hogy bárki is a miniszterelnök elé ugrott volna” – mondta. Hozzátette, a kormányfő akkor sem maradhatott volna védtelenül, amikor az emberek közé ment, a miniszterelnököt üdvözlő tömegben pedig beépített embernek is kellett volna lennie.

A Markíza televíziós csatorna egy rövid videót tett közzé, amelyet röviddel Juraj Cintula őrizetbe vétele után vettek fel. Ebben a támadó arról beszél,

egy hónappal ezelőtt döntötte el, merényletet követ el Fico ellen.

„Nem értek egyet a kormány politikájával. A médiát felszámolják, miért támadják az RTVS-t?" – kérdezte a videóban.

A merénylő, Juraj Cintula 2016-ban rendszeresen találkozott a Slovenskí branci nevű szervezettel, amelyeket fényképek dokumentáltak. Ez a szervezet a Facebook-oldalán íróként és publicistaként jelölte meg a férfit és közölte is az írásait. Ezekben Juraj Cintula bírálta a menekülteket és az államot, valamint nyíltan támogatta a szervezetet, amely nem hivatalos félkatonai jelleggel bírt. Az Új Szó úgy tudja, a Slovenski branci kapcsolatban állt különféle szélsőségesekkel, és orosz párti orientációjú szervezet volt. 2022-ben beszüntette a tevékenységét.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.29. szerda, 18:00
Kalas Vivien a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Rajnai Gergely a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×