Szórakozás

„Még mindig sokkban vagyok”– Sophie Turner élete legrosszabb napjaiként emlékszik az időszakra, amikor híre ment, hogy válik

Axelle/ Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Axelle/ Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Szerződés kötötte egy munkára, miközben sorra jelentek meg cikkek arról, hogy rossz anya.

Tavaly szeptemberben a TMZ adta hírül, hogy válik Sophie Turner és Joe Jonas – a házasságuk felbontását pedig az énekes kezdeményezte az ehhez szükséges papírok benyújtásával. Három nappal később a házaspár közös közleményben erősítette meg a portál értesüléseit, hangsúlyozva, hogy barátságos keretek között tervezik a válásukat.

A Trónok harca sztárja most a Vogue-nak adott interjút, melyben az említett időszakról is beszélt. Mint mondta, igencsak megviselte, hogy a bulvársajtóban arról kezdtek el cikkezni, hogy a pletykák szerint rossz anya: ezen narratíva azután erősödött meg igazán, hogy bulifotók jelentek meg róla, melyek a Joan című sorozatának stábpartiján készültek – miközben Joe Jonast imádott apukaként ábrázoltak a médiában, akit a lesifotósok a kislányai gondozása közben örökítettek meg.

Életem legrosszabb pár napja volt. Emlékszem, a forgatáson voltam, még két hétre szólt a szerződésem, így nem mehettem el. A gyerekeim az Egyesült Államokban voltak, és nem tudtam elmenni hozzájuk, mert be kellett fejeznem a Joant. És elkezdtek megjelenni ezek a cikkek…

– emlékezett vissza a színésznő, aki mint mondja, anyaként minden egyes mozdulatára kritikusan tekint.

Egyfolytában azt kellett mondanom magamnak, hogy ebből semmi sem igaz. Jó anya vagy, soha nem voltál bulizós.

Hozzátette: bár egy kép talán többet mond ezer szónál, amit ő olvasott magáról az interneten, az nem az ő története volt.

Úgy éreztem, mintha egy olyan filmet néznék az életemről, amit nem én írtam, nem én készítettem és nem én játszottam benne. Sokkoló volt. Még mindig sokkban vagyok.

Ami a válási procedúrát illeti, Turner azt mondja, voltak napok, amikor nem tudta, túléli-e a folyamatot. Emlékei szerint megesett, hogy felhívta az ügyvédjét és közölte vele, hogy képtelen tovább folytatni, a jogi képviselője viszont emlékeztette, hogy a gyerekeiért harcol, így új erőre tudott kapni.

Mint mondta, mostanra sokkal jobban van: mióta otthon van és a megfelelő emberek viszik körül, újra boldog.

Bár úgy tudni, továbbra sem sikerült mindenben megegyezniük, Turner „mindennél jobban reméli, hogy volt férjével működő társszülői kapcsolatot tudnak kialakítani”.

Nem vagyok elégedett azzal, ahogyan a dolgok alakultak, különösen, ami a gyerekeimet illeti. Ők az áldozatok ebben az egészben. De azt hiszem, megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Bízom benne, hogy meg tudjuk oldani a helyzetet. Joe nagyszerű apja a gyerekeinknek, és ez minden, amit kérhetek.

Kapcsolódó
Sophie Turner kérvényezte, hogy a bíróságon folytatódjon tovább a válásuk Joe Jonasszal
A jelek szerint meghiúsultak a megegyezésre tett kísérleteik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik