Molnár Csaba kipakolt: Magyar Pétert a Fidesz küldte, hogy szétverje az ellenzéket

Ezért tűnt fel pár hónappal a választások előtt.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke Szolnokon, az ellenzéki pártszövetség kampányrendezvényén rántotta le a leplet Magyar Péterről.

Kik állnak Magyar Péter mögött?

Pár hónappal ezelőtt még azt hittük, hogy az EP-választások előtt azzal foglalkozhatunk majd, amivel kell. Hogy elmondjuk, milyen Magyarországot szeretnénk. Aztán jött a ped0filbotrányt, és eljutottunk odáig, hogy ez a velejéig romlott rendszer összeomolhat – kezdte beszédét Molnár Csaba.

Ám Orbán tudta, hogy valami nagyon nagy baj van. De nem tudta használni az eddig megszokott stratégiáit:

nem hirdethetett ped0filügyi veszélyhelyzetet (!).

Először 300 ezer, majd félmillió fideszes szavazó fordult el az Orbán-rendszertől. Orbán ezt végiggondolva arra a következtetésre jutott, hogy meg kell osztani az ellenzéket, mert olyan gyenge a Fidesz, hogy az ellenzék lesöpri őket – mondta el az EP-képviselő.

„Majd egyszerre, »véletlenül« megjelent a megoldás: akit Magyar Péternek hívnak.”

Molnár szerint Orbán tökéletesen tudja, hogy ha jól áll az ellenzék, akkor kell valaki, aki hajlandó lesz megosztani és szétverni azt. A DK ügyvezető alelnöke úgy látja, hogy Magyar Péter volt az, aki a kegyelmi botrányról elterelte a közbeszédet, majd megosztotta az ellenzéki választókat.

„A Mészáros Lőrinc bankjából frissen szabadult ellenálló mindkét feladatot végrehajtotta”

– tette hozzá.

Senki sem tudta, honnan jött

Pedig kezdetben meglehetősen komoly bizalmatlanság fogadta a NER emberét a magyar nyilvánosságban. Mindenki azt találgatta, hogy jött vagy küldték. És ha küldték, ki küldte? Orbán Viktor vagy Lázár János?

„Magyar kezdetben sokkal inkább tűnt a szegény ember Tiborcz Istvánjának, mint valódi ellenzéki politikusnak”

– fejtette ki Molnár.

Ám a rogáni propagandagépezet segítette őt: azóta látszik valódi ellenzékinek, amióta a Megafon megtámadta, majd óriásplakátokra nyomtatták az arcát.

Ezzel tévesztette meg az Orbán-rendszer a választókat

– vonta le a következtetést.

„Rogán Antal azóta is röhögőgörcstől fulladozik a Karmelitában, amikor bármelyik cikkben azt olvassa, hogy fél a Fidesz Magyar Pétertől”

– mondta.

Molnár Csaba úgy látja, hogy Magyar Péter volt az a trójai faló, amelyet a Fidesz ocsmány módon betolt az ellenzékbe, hogy szétverje azt.

Molnár beszédét az alábbi videóban nézheted vissza a 26. perctől:


.

Valódi Hírek