Vágólapra másolva!
Az olasz Jonathan Milan nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakaszát, amelyen Valter Attila 115. lett, az összetett élén pedig változatlanul a szlovén Tadej Pogacar áll.

Viszonylag nyugodt napot teljesített a mezőny, néhány szökés színesítette az etapot, a főmezőny végül együtt ért be Francavilla al Maréba, ahol tömegbefutó döntött. Valter leszakadt, a 115. helyen zárt közel két és fél perc hátránnyal. Valter az M4 Sport helyszíni riporterének elárulta, igyekezett spórolni ezen a szakaszon, az etap jelentős részét alacsonyabb pulzusszámmal tekerte le, így bízik benne, hogy készen áll majd a csütörtöki meredek falakra - írja az MTI.

107th Giro d'Italia 2024 - Stage 11
Jonathan Milan már a második szakaszát nyerte az dei Girón
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Lorenzo Di Cola/NurPhoto

A magyar bringás csapatából a belga Cian Uijtdebroeks is kidőlt lázas betegsége miatt, így Valtérék - Robert Gesink, Olav Kooij és Christophe Laporte korábbi kiválása után - már csak négyen maradtak. "Egy sprinter és egy összetett menő nélkül mi kihasználhatjuk, hogy gyakorlatilag bármit csinálhatunk a versenyben, mi pedig szeretnénk élni a lehetőséggel" - jegyezte meg a magyar sportoló.

Pogacar és közvetlen riválisai együtt érkeztek be a célba, így a szlovén sztár megőrizte 2:40 perces előnyét a kolumbiai Daniel Martínezzel szemben. Valter összetettben egy helyet javítva a 33. helyen áll, hátránya 37 perc 47 másodperc.

 

Eredmények, Giro d'Italia (a viadal honlapja alapján):

11. szakasz, Foiano di Val Fortore-Francavilla al Mare, 207 km
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 4:23:18 óra
2. Tim Merlier (belga, Soudal-Quick-Step) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) a. i.
...115. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 2:26 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 41:09:26 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 2:40 p h.
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:56 p h
...33. Valter 37:47 p h.

Csütörtökön a Martinsicuro és Fano közötti 193 kilométeres szakasszal folytatódik a 107. Giro d'Italia, a mezőny összesen 3400 kilométert teker, amíg a jövő vasárnapi záróetapon Rómában célba ér.