Karácsony Gergely társasházi épületfelújítási alap létrehozását jelentette be

HírKlikk 2024. május 15. 19:40 2024. máj. 15. 19:40

Karácsony Gergely főpolgármester egy 2,5 milliárd forintos épületfelújítási alap létrehozását jelentette be az Otthon Budapesten – lakás és lakhatás című kétnapos rendezvény szerdai megnyitóján.

Ezt a Főpolgármesteri Hivatal közölte az MTI-vel, idézve a főpolgármestert, aki azt mondta, régóta dolgoznak azért, hogy megfizethető és energiahatékony lakhatást teremtsenek a budapestieknek.

A bejelentett alapot a kerületek segítségével és banki finanszírozással összesen 10 milliárd forintra fogják kiegészíteni, hogy ezzel segítsék a budapesti társasházak felújítását  – tette hozzá Karácsony Gergely.

A közlemény szerint a Biodómban szerdán és csütörtökön zajló rendezvényen a főváros lakhatással kapcsolatos projektjeit mutatják be, továbbá szakértői kerekasztal-beszélgetéseket tartanak az ingatlanpiac és a lakáspolitika dinamikájáról, a lakhatási problémák társadalmi következményeiről, valamint fenntarthatósági és épületenergetikai kérdésekről.

Forrás: MTI