Ha ilyen egy gyenge szezon Haalandtól, mi lesz akkor, ha újra elszabadul?

Magától értetődik, hogy a világ legjobb játékosainak más szűrőn keresztül értékelik a teljesítményét. És ez minden sportágra igaz. Gondoljunk csak bele: Novak Djokovicnak – a saját szintjén – gyengén kezdődött a 2024-es szezon, mivel csak két elődöntőt játszott, egyet az Australian Openen, egyet Monte-Carlóban. A legtöbb teniszező a fél karját odaadná egy ilyen teljesítményért, a 24-szeres Grand Slam-bajnok és 98-szoros tornagyőztes Djokovicnál azonban magasabbak az elvárások.

Egy sportoló megítélésénél tehát nagyon sokat számít a kontextus, így amikor valaki azt állítja, hogy Erling Haalandnak rossz éve van, kimondatlanul ugyan, de az is benne van, hogy a norvégtól megszokott játékhoz képest. A vele kapcsolatos viták mégis gyakran félremennek, és olyan statisztikákat emelnek ki a játékából, amelyeknek az égvilágon nincs semmi jelentőségük. Például, hogy hányszor ér labdába egy mérkőzésen.

Azért állítom, hogy félrevezető, mert Haaland teljesítménye nem azon múlik, hogy 12-szer, 15-ször vagy 42-szer ér labdához. Néhány évvel ezelőtt viccesen megjegyezte: hogy ha rajta múlna, csak gólszerzési céllal avatkozna a játékba, vagyis számára úgy nézne ki a tökéletes meccs, ha minden labdaérintése góllal érne véget. Ami nyilván lehetetlen, mégis sokat elárul a norvég gondolkodásmódjáról: neki állandóan azon jár az agya, hogyan találhatna a kapuba.

Mint minden posztot, a kilences szerepkört is többféleképpen lehet értelmezni. Harry Kane például előszeretettel lépeget vissza mélységben a labdákért, és nem csak a gólszerzésből, de a játékszervezésből is kiveszi a részét. Olivier Giroud klasszikus célemberként gyűjti be a labdákat, és a csapathoz hozzáadott értékének a nagy része le sem írható számokkal, pont ezért gyakran került ő is a szurkolók, de akár a szakértők célkeresztjébe.

Még érdekesebb, hogy sokszor maguk az edzők is azt akarják, hogy kevesebb, cserébe minőségibb labdaérintései legyen a kilencesüknek. „Van Gaal azt kérte, hogy a középcsatároknak 15-20 érintésük legyen egy meccsen – pont, mint Haalandnak. Én viszont játszani akartam, élvezni a meccset, és ezen felül gólokat szerezni” – mondta Wayne Rooney. Hasonlóan gondolkodott Kane-ről Antonio Conte és Thomas Tuchel is, bár végül mindketten szabadjára engedték a csatár kreativitását.

De vissza Haalandhoz. A norvég csatárnak bizonyos tekintetben valóban visszafogott szezonja van, ugyanis egy területen látványosan visszaesett a teljesítménye: ez épp a befejezés, ahol mostanáig értelmezhetetlenül kimagasló számokat hozott. A legtöbb topcsatárt nem az emeli ki a közegből, hogy milyen hatékonysággal értékesíti a helyzeteit, hanem a helyzetbe kerülés képessége, illetve a leadott lövések minősége.

A topligákban töltött idényei között a mostani az első, amelyben nem sikerült túlszárnyalnia az átlagot, vagyis a várható góljait. Dortmundban 50.2-es xG-re rúgott 62 gólt két és fél szezon alatt, míg a Manchester Cityben tavaly 28.4-es várható gólból hozta össze a rekordot jelentő 36 találatot. A mostani szezonban a várható gólok terén még túl is szárnyalta az előző évét (egy meccsel a vége előtt 28.5-nél tart), viszont „csak” 27-szer volt eredményes.

Amivel kényelmesen megszerzi a gólkirályi címet Angliában (jelenleg 6 találatot ver Cole Palmerre), és nem mellesleg jobb, mint Sergio Agüero leggólerősebb bajnoki szezonja (26).

„Állandóan arról beszélnek, hogy hányszor kellene labdához érnem” – mondta Haaland pár nappal ezelőtt. „Ha gólt szerzek, senki sem beszél róla, de ha nem találok be, mindig felhozzák a labdaérintéseket. Ez persze az életem része, nem irányíthatom azt, mit mondanak rólam. Arra kell koncentrálnom, amit nekem kell a pályán csinálnom, és az én feladatom nem a kontroll, mint Rodrinak, hanem hogy a tizenhatoson belül legyek, és befejezzem az akciókat.”

A másik gyakori kritika – és ez igazából szoros összefüggésben áll a labdaérintések számával – hogy a norvég használhatatlan a mezőnyben. Vagyis, ha nem szerez gólt, akkor nincs hozzáadott értéke, sőt, csak árt a Manchester City játékának. Itt egészen szélsőséges vélemények is megjelentek, Roy Keane a szokásos visszafogottságával negyedosztályú játékosokhoz hasonlította a mezőnymunkáját, Jamie Carragher pedig úgy fogalmazott: Haaland világklasszis befejező, de nem világklasszis futballista.

Ami rögtön felvet egy érdekes kérdést: lehet-e valaki annyira jól a gólszerzésben, mint Haaland, de anélkül, hogy világklasszisnak tekintenénk rá? Guardiola egyértelműen nem értett egyet a felvetéssel, ő a „világ legjobb támadójaként” jellemezte Haalandot, hozzátéve: ha nem tudtak elég helyzetet kidolgozni, az nem a norvég miatt volt. „Meglep, hogy ezeket a kritikákat korábbi játékosok mondták. Újságíróktól jobban megérteném, mert ők sosem voltak a pályán.”

Egyébként nehéz vitatkozni azzal, hogy a góltalan Haaland kevés akcióban vesz részt aktívan, de azért a hozzáadott értékét így sem lehet a nullával azonosítani. Elég csak arra gondolni, hogy minden edző kiemelt figyelmet fordít a semlegesítésére, és a lehető legszorosabb őrizet alatt tartják, mivel mindenki tisztában van azzal, hogy ha ő helyzetbe kerül, az jó eséllyel góllal ér véget. Ez viszont azt jelenti, hogy a többi City-játékosra kevesebb erőforrás jut, és őket nehezebben tudják levédekezni.

Érdekes lesz megnézni, hogyan alakul majd Haaland következő éve. A karrierje során összegyűlt statisztikák alapján ez a mostani szezon – ami még egyszer: a csatárok 99%-nál brutálisan jónak számítana – csak kisiklás volt, és nagy rá az esély, hogy előbb vagy utóbb a helyére billen a befejezések terén is. És akkor már tényleg csak a legkritikusabb szakértők fogják rajta számon kérni, hányszor is ért labdába egy-egy mérkőzésen.