Az idei Budapest Pride Felvonulásra a szervezők legalább 35 ezer főre számítanak, de elvárást is támasztottak a részvevő pártokkal szemben. Konkrétan olyan vállalást tegyenek, amivel „előmozdítják az LMBTQ-közösség jogi és társadalmi egyenlőségét”. Karácsonyék nem piti ígéretet tettek.

Karácsonyék elkaszálnák a gyermekvédelmi törvényt – Ezt törölnék az Alaptörvényből

A Párbeszéd – Zöldek társelnökei, Szabó Rebeka és Barabás Richárd aláírták vállalásaikat – Fotó: Facebook/ Budapest Pride

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd – a Zöldek Pártja a felhívást követően pár napon belül jelezte: elfogadják a Budapest Pride vállaláscsomagját, és törvényjavaslatot fognak benyújtani a LMBTQ-jogok előmozdítása érdekében – közölte a mandiner.hu.

A vállalások között olyan ideológiai célok szerepelnek, mint az azonos nemű párok örökbefogadásának, vagy a név- és nemváltoztatás bevezetésének támogatása.

A Párbeszéd azonban nem piti kis ígérettel rukkolt elő: bejelentették, hogy a parlamentben kezdeményezik a gyermekvédelmi törvény eltörlését, illetve az Alaptörvény módosítását.

Karácsonyék egészen pontosan törölnék az Alaptörvény L) cikkelyében szereplő azon részt, amely kimondja, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Ez a három párt összeállhatna. Tetszenek együtt.
Érdekes dolog történt: a héten már kétszer futottam bele egy hölgybe, aki az Együtt egyik alapítója volt. Évek óta nem láttam. Természetesen asszociációk láncolatát indította el ez az eset, de nem fantáziálok. Ha valami jó van készülőben, annak azért nagyon-nagyon fogok örülni! :)
Nessy
Lehet, hogy a házasságok az égben köttetnek a vallás szerint, de itt a Földön kell megélni. Ez az, ami egyre nehezebb, egyre több a válás! Az élettársi kapcsolatok nem ritkán, jobban működnek! A lombik programban az anya petri csésze, az apa pipetta! Lényeg a petesejt, és a spermium találkozása. Lehet megbotránkozni, de ez a XXI. század.A végeredmény "család", csak más formában!
Pálinkás Pál
komolyan, ez most a legnagyobb probléma..?...szarhalom ellenzék...
Pusztai
@Nyírfa: Szabó Rebekát komálom, na ha valaki akkor ő is kiválóan kommunikál, - ezerből egy,- de valahogy nincs előtérben.
Pedig kéne!
Nyírfa
@Pusztai: 07.47

Nekem is rokonszenves. Van néhány ember, akit feltételek nélkül támogatnék: Bajnai, Juhász Péter, a , sajnos már visszavonult Kónya Péter. Igazság szerint a Párbeszéd is nagyon progresszív párt, éppen ezért nem tud előbbre jutni, beleütközik a társadalom ellenállásába. Nyilván számít a kommunikáció, a közlendők diplomatikus tálalása, a riposztkészség, de mindez mögött támogatható tartalomnak kell lennie. Ezt a kettőt Juhász Péter jól ötvözi.
Akiket nagyonm fel kellene karolni, azok Kovács Gergelyék, akik abszolút képviselnek egy nagyon magas szintű jövőképet. Lennének ötleteim, kit kivel kéne összeboronálni. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.