Már júniusban leül egymással vitázni Joe Biden és Donald Trump

2024. május 15. – 18:41

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden és Donald Trump is elfogadta a CNN meghívását, így az amerikai hírcsatorna június 27-én elnökjelölti vitát rendez. Nem sokkal később a két politikus az ABC tévécsatorna meghívására is rábólintott, ott szeptember 10-én fognak majd vitázni.

A júniusi tévévita példa nélkülinek számít, több mint négy hónappal a november 5-i elnökválasztás előtt fogják tartani. Olyannyira korai a vita, hogy Biden és Trump még nem is lesznek hivatalosan pártjaik elnökjelöltjei akkor, ugyanis a republikánusok csak július közepén, a demokraták pedig csak augusztus közepén tartják majd jelöltállító konvenciójukat.

Biden elnök az X közösségi oldalon több posztban is nekiment kihívójának. Azt írta, Trump 2020-ban két vitát is „elvesztett” vele szemben, úgyhogy bárhol és bármikor hajlandó kiállni ellene egy újabb összecsapásra.

Trump közösségi oldalán, a Truth Socialön szólt vissza ellenfelének, akit „az Egyesült Államok történetének legrosszabb elnökének” nevezett. Egy másik bejegyzésben azt írta, hogy Biden a legrosszabb vitázó, akivel valaha összecsapott, és két mondatot sem képes összerakni.

Fél évvel az elnökválasztás előtt Biden és Trump fej fej mellett áll a felmérésekben a FiveThirtyEight összesítése szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!