Külföld

Fico feltételezett merénylőjének fiát sokkolták a történtek

rtl.hurtl.hu

2024. május 15. 18:25

A merénylő, Juraj C. korábban erőszakellenes mozgalmat alapított.

Megszólalt a szlovák sajtóban annak a 71 éves férfinak a fia, akit a Robert Fico miniszterelnök ellen szerdán elkövetett nyitrabányai merénylet után, a helyszínen elfogtak.

Juraj C. fia az Aktuality.sk-nak azt mondta, sokkolták a történtek. Kijelentette: fogalma sincs, apjának mi volt a szándéka, mit tervezett. Megkérdezték arról is, hogy Juraj C. táplált-e gyűlöletet Ficóval szemben, erre annyit felelt: „nem rá szavazott, ennyit tudok erről mondani”.

A feltételezett elkövető fia tagadta, hogy apja valaha is említette volna, hogy meg akarja támadni a miniszterelnököt. Azt is tagadta, hogy apja pszichiátriai beteg lett volna. „Lehet, hogy volt valami rövidzárlat, nem tudom, de nem járt pszichiáterhez vagy ilyesmi” – mondta.

Az Aktuality megkereste Juraj C. egy régi ismerősét, szomszédját, akivel együtt korábban erőszakellenes mozgalmat alapítottak. Ő azt mondta, egyáltalán nem akarta elhinni, hogy mi történt, még akkor sem, amikor megjelentek a fotók. „Soha nem viselkedett így, néha megmondta, hogy melyik kormány nem tetszik neki, de ez sokkoló” – közölte.

Nyitókép: REUTERS/Radovan Stoklasa

#Külföld#szlovákia#robert fico#merénylet

Címlapról ajánljuk