Daniel Radcliffe inkább ezeket a karaktereket játszotta volna el a Harry Potter filmekben

Mivel már elég idős, így nyugodtan megtehetné, de akkor gyerekként neki kellett a főszereplő bőrébe bújnia. Most elmondta, mely karaktereket kedveli a legjobban.

Őket szívesen eljátszotta volna a varázsló univerzumban

A Harry Potter és a bölcsek kövét először 1997. június 26-án adták ki a Bloomsbury gondozásában. Amerikába egy évre rá jelent meg, míg Magyarországon 1999-ben Tóth Tamás Boldizsár fordításában. Az író, J. K. Rowling már abban az évben eladta az első négy Harry Potter-film jogait a Warner Bros. Picturesnek 1 millió fontért.

Miután 2001-ben megjelent az első rész a mozikban, a Harry Potter-univerzum megállíthatatlan lett.

A Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe is a szemünk előtt nőtt fel a filmvásznon. A galériánkból megtudhatod, kiket játszott volna el inkább, ha megteheti!

Daniel Radcliffe gyerekszínészként kezdte, de azért szép lassan ki tudott bújni a Harry Potter univerzum szorításából, ahogyan Robert Pattinsonnak is sikerült ez az Alkonyat után.
Kattints a további képekért!

Harry Potter angol származású megformálója egy amerikai színésznővel jött össze, immár egy évtizeddel ezelőtt. Daniel Radcliffe és Erin Darke 2014 óta nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
A legendás színész-rendező 40 év után új filmben szerepel: a Nemzeti Film Intézet támogatásával készülő A királytalálkozóban Szilézia idős fejedelmét formálja meg.
Utazás
Elképzelhető, hogy a NATO tagállamai megengedik Kijevnek a nyugati fegyverek bevetését oroszországi célpontok ellen. Kedden este Vlagyimir Putyin orosz elnök is kommentálta az ügyet, súlyos...
Sztárok
A rajongók nagyon gyanúsnak találták, hogy egy lány folyamatosan Szoboszlai körül lebzsel. Még mindig csak pletykákra lehet támaszkodni, de úgy néz ki, a focistának új barátnője van.