A nálunk szerencsésebb oktatási rendszerrel rendelkező OECD-országok „know-how”-ja azóta foglalkoztat, amióta a 2000-es években Magyarországon is felértékelődött a PISA-mérések eredménye. A nem szakrendszerű oktatás innovációs tevékenysége során a kedvezőbb történelmű nyugat-európai országok statisztikai adatai felé fordult a figyelmem, és elkezdtem tanulmányozni, miben különböznek tőlünk. Erről legterjedelmesebb formában a közoktatás-vezetői szakvizsgámhoz készített szakdolgozatomban számoltam be, amelyben a Benelux-államok és Franciaország közoktatásának rendszerét mutattam be és hasonlítottam össze. A magyar közoktatás 2010-es évekbeli összeomlása és az azóta tartó agonizálása egyre inkább a mintaként jellemzett északi államok oktatási szisztémájára irányította a figyelmemet. A családom új életének megtervezésében ez is szerepet játszott, így a geopolitikai, az éghajlati, egészségügyi és minden egyéb szempont mellett az egyik legfőbb érvként a közoktatás színvonala hozott bennünket Dániába. Mert a legutolsó szög a magyarországi életünk koporsójában a státusztörvény áterőltetése volt, így hiába nyert felvételt a legnagyobb gyermekünk az egyik legnívósabb egyházi gimnáziumba, nem láttuk biztosítottnak sem az ő, sem pedig a húgai minőségi oktatását hazánkban.
Kilenc hónapja élek a családommal Dániában. Elég csak annyit mondani, hogy a gyermekeim szinte folyékonyan beszélnek dánul, de a legidősebb gyermekem angolja is akkorát fejlődött, mint 10 otthoni éve alatt angoltanár édesanyjával sem. Azt tűztem ki célul, hogy bemutassam, miben más az itteni oktatási rendszer, mi az, amiben jóval a magyar előtt jár, mi az, ami segítséget nyújthat az otthoni döntéshozóknak, ha arra adnák a fejüket, hogy változtassanak a rendszeren (magam is észrevettem, hogy naivitásom megmosolyogtató), az olvasó pedig gondolkodjon el azon, mi az, amit befogadhatónak tart, mi fér be a magyar hagyományok közé, vagy legalább kapjon néhány olyan gondolatot, amely újabbakat szül. A fenti célom kissé vakmerő, mégis meg kell próbálkoznom vele, mert ezt kötelességemnek érzem.
Jelen írásom témája a tankötelezettség. A magyar rendszerhez hasonlóan a gyermekek Dániában is hatévesen kerülnek iskolába. Ezen a szomorú (?) tényen otthon, Magyarországon háborgunk, hiszen rendkívül körülményes úton az Oktatási Hivatal bürokratái döntenek arról, hogy a szülő azon igényének engednek-e, hogy a gyermek előbb vagy később kezdje meg tankötelezettségének teljesítését. Dániában a szülő vagy a fenntartó önkormányzat is kezdeményezheti, hogy a gyermek várjon még egy évet. Utóbbi esetben a szülő hozzájárulása is szükséges ehhez. A döntést a helyi, a kérdésben érintett szakemberek hozzák meg (az önkormányzat, az óvoda és az iskola együttesen).
A tankötelezettség teljesíthető állami iskolában, magániskolában (amelyek megfizethetőek, körülbelül 2000-2500 DKK havi költséggel járnak – ez nagyjából havi 100-125 ezer forint, amely az itteni keresetek mellett nem számít soknak) vagy otthontanulással is. Ezért nincs iskolakötelezettség, csak tankötelezettség. A legtöbben természetesen az állami iskolát választják. Magyarországon az elmúlt évtizedben szisztematikusan gyilkolják a magániskolákat, a tanulócsoportokat, valamint az otthontanulás lehetőségét, pedig mindegyiknek megvolna a maga szerepe és jelentősége. Hazánkban jelenleg iskolakötelezettség van.
Plusz egy év a felkészülésre
A dán rendszerben a gyerekek hatévesen a 0. évfolyamba kerülnek, ezzel mindegyikük kap egy plusz évet az írás-olvasás tanulása előtt arra, hogy megszokják az iskola hangulatát. A mi lakóhelyünk önkormányzata körzetében (ez speciális eset) a gyerekek már az előző tanév március 1-jén átkerülnek az oviból az iskola napközijébe. Erről is volna mit mesélnem, erre egy későbbi írásomban terveim szerint majd kitérek.
Az alapképzés 10 év. Ebből az első a nulladik, az utolsó a 9. A grundskole-ban (az általános iskolában) három tagozat van, amelyek a gyermekek fejlődéslélektani korszakaihoz igazodnak: az indskole a 0-3. évfolyamot, azaz a kisiskoláskort, a mellemtrin a 4-6. évfolyamot (a kiskamaszkort), az udskole a 7-9. évfolyamot (a kamaszkort) foglalja magában. Az egyes szakaszok végére kell a kimeneti követelményeket elérniük a gyerekeknek, szemben a jól ismert magyar valósággal: minden tanév végén ugyanazt a tananyagot és készségeket kérik a gyermekeinken számon annak ellenére, hogy tudjuk, minden gyermek más tempóban érik. Na, ezt itt tudják, és támogatják. Egyéni fejlesztési terveken alapul az oktatás, a két alsó tagozaton nincsenek érdemjegyek, fejlesztő szöveges értékelést készítenek a pedagógusok a negyedévenként, a családdal történő megbeszélés után. Magyarországon az alsó- és a felső tagozat nem illeszkedik a gyermekek természetes életszakaszaihoz.
A középiskola típusait itt nem részletezem. A szakképzés általánosan kevesebb tanévből áll. A kék vonal a tankötelezettség határa.
Más lehetőségek, más elvárások
Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy ismerek olyan magyar szülőket is, akiknek nem tetszik a dán oktatási rendszer. Természetesen mi, felnőttek, akik Magyarországon szocializálódtunk, más elvárásokkal rendelkezünk az iskolával szemben: első osztályban karácsonyra olvasson a gyermek, harmadikban törtekkel számoljon stb. Ezeknek a szülőknek azt szoktam tanácsolni, hogy legyenek türelemmel, és hagyják, hogy a gyerekek kedvet kapjanak az iskolai tevékenységekhez. Mert igen, itt a gyerekek szeretnek iskolába járni. Persze a dán ismerőseink sem feltétlenül elégedettek a rendszerrel: a magas adókért cserébe még ennél is jobb iskolát várnak el. Az ő oldalukról ez érthető, főleg úgy, hogy nem tudják, mi milyen oktatási környezetből érkeztünk ide (ahol mi, szülők vittük a szalvétát, a WC-papírt, a szappant az iskolába, másik oldalról én iskolaigazgatóként saját zsebből vásároltam a sulinak krétát.)
A tankötelezettség az első 10 év, amelynek a végén vizsgát tesznek a gyermekek, amely a középiskolába kerülés feltétele is. Ezen magyarként felszisszenhetünk, hiszen ekkor a gyerekek itt is 15-16 évesek, mint Magyarországon, ahol szintén nem vagyunk elégedettek a tankötelezettség felső határával. Miért is jobb Dániában, mint otthon?
1. Mert a kulcskompetenciák fejlesztésére 10 évet szánnak, így biztosan úgy kerülhetnek a gyerekek középiskolába, hogy értően tudnak olvasni, számolni, a saját anyanyelvük mellett az angol és a német nyelvnek is a birtokosai. A középiskolában fejlett kompetenciákkal már nem jelent gondot azoknak az ismereteknek az elsajátítása, amelyek a szakma megszerzéséhez vagy a felsőoktatási továbbtanuláshoz szükségesek. (A képzési koncepció szintén nem ennek az írásnak a témája.)
2. Mert Magyarországon a gyerekeknek 14 éves korban kell dönteniük továbbtanulásról, így a kamaszkort kettévágva váltanak közösséget, és két évet akkor is a bűn rossz oktatási rendszerben kell tölteniük, ha rájöttek, hogy tévedtek. Elveszítik a motivációjukat, lemorzsolódhatnak. Mindezek után az alapkompetenciák hiányában kerülhetnek a munkaerőpiacra.
3. Ugyanez a probléma Magyarországon a 6 és 8 osztályos gimnáziumok esetében, megspékelve azzal, hogy az az esélyegyenlőtlenség melegágya. Az általános iskolából a 4. és a 6. évfolyam után azokat a gyerekeket, akik természetes fejlődési tempója átlagos vagy afeletti, a gimnáziumok elviszik (ez szülői oldalról és e gyerekek szempontjából az egyetlen menekülési lehetőség a rettenetes állapotú alapfokú intézményekből). Az iskolában maradnak a lassabban fejlődők és a felzárkóztatandó gyermekek. Dániában ugyanakkor egységes az alapképzés, nincs állami elitképzés. Ez persze nem jelenti azt, hogy hazánkban ne lettek volna törekvések arra, hogy egységesítsék – akár a teljes – közoktatást, ezek azonban különféle lobbitevékenységek miatt rendszeresen elbuktak. Legutoljára Csapó Benő modelljével ismerkedtem meg, amely – nagyon helyesen – egységesítette volna a 12 évfolyamot, és érettségi után tanulhattak volna 1 év alatt szakmát a tanulók, vagy mehettek volna egyetemre. Ilyen vagy ehhez hasonló elgondolás segíthetne igazán az esélyegyenlőtlenség feloldásában.
4. Dániában nem az életkor a mérvadó a tankötelezettségben, hanem az elvégzett alapképzés. Azaz a magyar viszonylatokkal ellentétben semmilyen esetben sem szakítja félbe a tanuló iskolai tanulmányait, hiszen a tankötelezettséget akkor teljesíti, ha elvégzi a grundskole-t. Magyarországon azután a tanév után, amelyben a gyermek betölti a 16. életévét, már nem tanköteles, így akár félbeszakadhat a szakmunkás, a négyosztályos, az öt-, hat vagy nyolcosztályos gimnáziumi képzése is végzettség nélkül.
A 10 általános iskolai évfolyam elvégzése után a gyerekeknek lehetőségük van még egy évet az alapképzésben ráhúzni: vagy azért, hogy megerősítsék a tudásukat, vagy még nem döntötték el, hol szeretnének továbbtanulni.
(A képet ide kattintva nagyíthatja ki.)
Hol legyen a tankötelezettség felső határa?
Az efterskole különleges dán oktatási intézmény. Lehet állami vagy magánintézmény is. A 8. évfolyamtól lehet ide járni maximum három évig, azaz a 10. évfolyam végéig, és innen is lehet bármilyen középfokú intézménybe jelentkezni. De lehet ide járni a 9. és a 10. évfolyamtól is, attól függően, hogy ki mikor érik meg erre a döntésre. A „sima” általános iskolákhoz képest ez az iskolatípus többletszolgáltatást tartalmaz, például sportfókuszú lehet vagy akár drámatagozatos is, a közelünkben működik a Billeshave Efterskole, amely több kiemelt kompetenciát is fejleszt, például lovassportokat oktat.
Mi is legyen a tankötelezettség felső határa? 18 éves kor? 16 éves kor? Első ránézésre szimpatikusabb a 18 éves határ, hiszen minél tovább tartjuk a gyermeket az iskola falai között, annál nagyobb biztonságban van (alapesetben, hiszen a hazai viszonyok ezt épp cáfolják a gyermekvédelmi jelzőrendszer hiányosságaival), azonban a fentebb vázolt okból egy demotiváló oktatási környezetben káros is lehet. De a tankötelezettséget adminisztratív, oktrojált úton tudjuk csak elérni? Én elképzelhetőnek tartom azt is, hogy olyan oktatási rendszert hozzunk létre akár Magyarországon is, ahová a gyerekek szeretnek járni, vonzza, magával ragadja őket, és nem engedi őket lemorzsolódni, elkallódni. A jó oktatási rendszer nem csupán álom. Megvalósítható! És akkor teljesen mindegy, mi a tankötelezettség felső határa.
