Vágólapra másolva!
A Premier League 34. fordulójában a Tottenham Hotspur hazai pályán 2-0-ra kikapott a Manchester Citytől, így Pep Guardiola együttese karnyújtásnyira került a címvédéshez. A Spurs edzője, Ange Postecoglou már a meccs közben összeszólalkozott egy hazai szurkolóval, majd saját csapata drukkereit és a játékosait is élesen kritizálta.

Dühöngött a Tottenham edzője a ManCity elleni vereség után

Erling Haaland két góljával győzte le a Manchester City a Tottenhamet, ezzel pedig eldőlt, hogy a londoni együttes biztosan nem indulhat majd a Bajnokok Ligája következő szezonjában. A Spurs veresége egyúttal azt is jelenti, hogy Pep Guardiola együttese karnyújtásnyira került a címvédéshez, sikerének köszönhetően lépéselőnyben van az Arsenallal szemben a PL-győzelemért. A meccsen a hazai szurkolók egy része botrányt okozott azzal, hogy a City sikerét ünnepelte, a vesztes csapat edzője, Ange Postecoglou össze is szólalkozott az egyikükkel a mérkőzés idején. 

Megértem a rivalizálást, de azt soha nem fogom elfogadni, ha valaki azt akarja, hogy a saját csapata veszítsen. Nem erről szól a sport

- dühöngött az ausztrál edző, utalva arra, hogy a Tottenham-szurkolók nem akarják, hogy az ősi rivális Arsenal legyen a bajnok, ezért még arra is hajlandóak, hogy a saját csapatuk ellen drukkoljanak.

Az 58 éves szakember a szurkolók mellett a saját játékosaival sem volt elégedett, a meccset követő sajtótájékoztatón a futballistáknak is odaszúrt. "Az utóbbi 48 óra rávilágított arra, hogy az alapok meglehetősen törékenyek. Ez az, amit érzek. Újra át kell vennünk néhány fontos taktikai dolgot. Sikeres akarok lenni ennél a futballklubnál, és nem érdekel, hogy mások mit éreznek, mi a prioritásuk" - bosszankodott Postecoglou.

Ange Postecoglu
Ange Postecoglou a szurkolókat és a játékosokat is kritikával illette
Fotó: AFP (Photo by Ben Stansall / AFP)

Tudom, mi a fontos egy győztes csapat felépítéséhez. De nem tudom megszabni azt, hogy az emberek mit tegyenek, mert megengedett számukra, hogy bármilyen módon kifejezzék magukat.

Amikor az utolsó pillanatban nyerünk, az a szurkolóink miatt van. Már tudom, mit kell tennem, csak a változtatások módját kell megtalálnom" - üzent egyúttal a csapatot kritizálóknak is a Spurs edzője.

A Tottenham vereségével eldőlt, hogy az együttes a következő szezonban az Európa-ligában indulhat, a Bajnokok Ligájában a Manchester City, az Arsenal és a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató, biztosan harmadik Liverpool mellett a negyedik Aston Villa képviseli majd a Premier League-et.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30