Ne vegye fel, ha erről a számról hívják - nagyon sokba kerülhet!

Vágólapra másolva!
Csalók olyan telefonszámról hívogatják a Raiffeisen Bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára. Mutatjuk, mit tegyen, hogy ne legyen az átverés áldozata.
Vágólapra másolva!

Csalók most egy, a Raiffeisen Bank csalásmegelőzési csoportjának elérhetőségére hasonlító számról keresik fel reménybeli áldozataikat

Ez a szám a 06 1 488 4980,

miközben a bank FWR Private Banking ügyfelei számára elérhető csoport elérhetősége a 06 1 484 4979, így még ha valaki utána is néz a számnak, könnyen azt gondolhatja, hogy szintén a pénzintézethez tartozik.

A csalók célja, hogy elhitessék a hívott féllel: a bank ügyfélszolgálatáról keresik, mert gyanús tranzakciót észleltek. A számlatulajdonosok egy része persze megijed és attól tartva, hogy elveszíti a nehezen összegyűjtött megtakarítását, készségesen teljesíti a csalók kérését.

Első lépésként letöltetnek vele egy applikációt, amivel megfigyelhetik a telefonja kijelzőjét, majd arra kérik, hogy lépjen be a netbankba. Így könnyűszerrel megszerzik az összes belépési kódot, jelszót. Az egyetlen, amit nem tudnak megszerezni, az az ügyfelek ujjlenyomata. Aki biometrikus azonosítást is beállított, az megúszhatja, hogy ellopják a pénzét a következő néhány percben - írja a Promotions.hu.

Adathalászat
A csalók célja, hogy elhitessék a hívott féllel: a bank ügyfélszolgálatáról keresik, mert gyanús tranzakciót észleltek
Fotó:  Shutterstock

A rendőrség és a bankok szerint az átverések elkerülése érdekében fontos, hogy 

tudatában legyünk az ilyen jellegű csalásoknak és ne adjunk ki személyes vagy pénzügyi információkat ismeretleneknek, telefonon keresztül.

Továbbá, ha valaki gyanús hívást kap, érdemes ellenőriznie az állítások hitelességét a bankjánál, mielőtt bármilyen intézkedést hozna.

A Kiberpajzs.hu leírása szerint a hívószám-hamisítás (phone number spoofing, caller ID spoofing) során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készülékünkön, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító. A csaló azért hajtja végre a számcserét, hogy elnyerje a bizalmunkat: a beérkező híváskor a kijelzőn a telefonunk névjegyzékében egy közismert szolgáltató száma tűnik fel – látszólag. A csaló ezzel a trükkel teszi hihetőbbé a telefonhívásait, amikor a hívás során például azt próbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy banki alkalmazottal beszél, és egy pénzügyi tranzakció során fellépő hiba vagy csalásgyanú miatt egyeztetnek. Valójában persze a banki vagy kártyaadatainkat szeretnék megszerezni (vishing). 

A telefonos csaló arra törekszik, hogy mielőbb elaltassa a gyanakvásunkat. Ha a pénzünket akarja megszerezni, akkor a személyes és a bankszámla- és/vagy bankkártyaadatainkra lesz kíváncsi, vagy arra akar majd rávenni, hogy az általa megadott számlaszámra utaljunk valamilyen összeget.