oktatás;Legfőbb Ügyészség;pedagógusok;Belügyminisztérium;közfeladatot ellátó személy;

Legfőbb Ügyészség: rendeződött a tanárok közfeladati jogállása

Totyik Tamás szerint a pedagógusokat érintő új jogszabályokat kapkodva, figyelmetlenül, érdemi egyeztetések nélkül hozták meg.

Bár a Belügyminisztérium szerint a törvényi hiányosságok ellenére a pedagógusok idén január 1-jétől sem vesztették el közfeladatot ellátó minőségüket, korábban az ügyészség is jelezte a döntéshozóknak, hogy nincs minden rendben - derült ki a Legfőbb Ügyészség megkeresésünkre küldött válaszából.

Lapunk szerdán számolt be arról egy bírósági körlevél alapján, hogy jogalkalmazási problémák merültek fel pedagógusokat érintő ügyekben, a köznevelési törvényben ugyanis január 1-től hatályát vesztette az a passzus, amelyre a Büntető törvénykönyv (Btk.) hivatkozott a pedagógusok közfeladati jogállásával kapcsolatban. Ezzel a Btk. vonatkozó része elveszítette jogszabályi hatterét, ami miatt a tanárokat és más iskolai alkalmazottakat büntetőjogi szempontból nem lehetett közfeladatot ellátó személynek tekinteni. Ez azért volt problémás, 

mert a közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, az ellenük elkövetett bűncselekmények is komolyabb büntetést vonnak maguk után.

A Legfőbb Ügyészségtől még hétfőn kértünk tájékoztatást, válaszuk szerdán, cikkünk megjelenését követően érkezett meg, amelyben azt írták: a megkeresésünkben felvetett és a jogalkotóknak az ügyészség által is jelzett kérdés rendeződött. A Belügyminisztériumnak szintén hétfőn küldtünk kérdéseket, a szaktárca szerdán, közleményben reagált: e szerint “a felmerülő esetleges jogalkalmazási nehézségek megelőzése” érdekében

május 11-től hatályosan úgy módosították a köznevelési törvényt, hogy abban a pedagógusok és a nevelés-oktatást segítők közfeladati jogállásáról szóló rész ismét szerepel.

- Megnyugtató, hogy sikerült rendezni a hiányosságot, bár meglepő, hogy erre négy hónappal az eredeti törvényrész hatályvesztése után került sor – mondta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Totyik Tamás szerint ez is azt mutatja, 

hogy a pedagógusokat érintő új jogszabályokat kapkodva, figyelmetlenül, érdemi egyeztetések nélkül hozták meg.