Az Aston Villa a PSG-től igazolna

Megvan a BL indulás, jöhetnek az új szerzemények


 A Tottenham keddi vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa jövőre a Bajnokok Ligájában szerepelhet, hiszen negyedik helyen végez majd a Premier League tabelláján.

A Villa először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába, miután azt 1991/92-es idényben BEK-ről BL-re változtatták. Pedig egy időben nagyon jól szerepelt a birminghami együttes a legrangosabb európai kupasorozatban, hiszen 1982-ben megnyerte azt. Azonban utoljára egy évvel később indulhattak csak a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, ahogy akkor még hívták a sorozatot. Ennek pedig már 41 éve.

Unai Emery így értékelte a sikert kedden: "Ez egy nagyon különleges nap. Ez volt az álmunk, azért kezdtük a szezont, hogy ezt elérjük. Voltak sérültjeink, de a csapat mindig koncentrált a végső célra. Fantasztikus. Bajnokok Ligájában játszani a legjobb."

Eközben már megkezdték a csapat megerősítését is, hiszen a mostani keret „szűkös” lehet ahhoz, hogy a megújuló BL-ben helyt álljanak.

Emery egyik célpontja Carlos Soler, akit a Paris Saint-Germainttől vinnének Birminghamba. A 27 éves játékos ebben a szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett. Az előző idényben 35 mérkőzésen hat gólt lőtt. 

A tárgyalások állítólag hosszú hónapok óta zajlanak és már nincs messze a megállapodás. Solernek 2027-ig van szerződése a PSG-vel, a francia klub anno 15 millió fontot költött, hogy 2022 nyarán megszerezze a Valenciától.

Gyaníthatóan ennél most sokkal többe fog „fájni” az Aston Villának, de biztosan van olyan összeg, amelyet mind a két klub el tud fogadni, hiszen kell, hogy legyen pénz az erősítésre.
 

(Fotó: facebook/Aston Villa)

Videók