Átlátszó: 140 millióért bérelt magángépet Szijjártó egy félbeszakadt dél-ázsiai útra

2024. május 15. – 17:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az Átlátszó friss közadatigénylése szerint Szijjártó Péter félbeszakadt kambodzsai-thaiföldi útjának repülőgépköltsége csaknem 140 millió forintot tett ki 2020-ban. A külügyminiszter a honvédség gépe vagy a menetrend szerinti járat helyett a VistaJet magánrepülőgépes társaság jetjét használta, mint később, japán útján is. Annak a hosszabb útnak a költségét a külügyminisztérium nem adta ki.

A lap 2021-ben közadatigénylésben kérte ki a külügyminisztériumtól, hogy Szijjártó Péter mikor, hová és milyen hivatalos program keretében utazott 2019 és 2021 között nem menetrendszerinti járatra váltott repülőjeggyel. Erre akkor van lehetősége, amikor időbeosztása és programjai nem teszik lehetővé, hogy menetrendszerinti járatot használjon.

A lap szerint pedig mindig úgy alakul a miniszter programja, hogy sohasem adottak a körülmények ahhoz, hogy menetrend szerinti járattal érje el az úti célját – pedig a vonatkozó kormányrendelet főszabályként ezt írná elő. Ilyenkor szokta használni a magyar honvédség légi járműveit, ám ezek sem állnak mindig rendelkezésre. Ekkor lép színre a magánrepülőgépes társaság, aminek igénybevételét Szijjártó saját magának engedélyezheti.

Az Átlátszónak két hivatali utat sikerült beazonosítani 2019 és 2021 között, amin a magyar külügyminiszter a VistaJet magánrepülőgépes társaság jetjét használta. Az egyik egy 2020 novemberi látogatás, ami két ázsiai országot, Kambodzsát és Thaiföldet érintő út volt.

A VistaJet Bombardier Global 6000 típusú gépe, amilyennel Szijjártó mindkét esetben utazott – Forrás: VistaJet
A VistaJet Bombardier Global 6000 típusú gépe, amilyennel Szijjártó mindkét esetben utazott – Forrás: VistaJet

Az utazás azonban félbeszakadt, mert Szijjártónak közben pozitív lett a Covid-tesztje. Kambodzsai látogatása végeztével repült át Thaiföldre, ahol érkezéskor letesztelték, és a pozitív koronavírus-eredmény miatt ott már nem találkozott senkivel, hanem hazajött a tervezettnél előbb. A félbeszakadt kambodzsai-thaiföldi út repülőgépköltsége még így is csaknem 140 millió forintot tett ki az igénylésre kiadott közadat szerint.

A másik hivatali út egy 2021-es japán és azerbajdzsáni látogatás volt, amelynek során a magyar külügyminiszter először Oszakába, majd Tokióba, hazafelé pedig Bakuba repült. Ennek az (egyébként hosszabb) útnak a repülőgépköltségét a külügy nem adta ki, mert állításuk szerint nincs meg nekik.

A külügyminiszter mindkét esetben a VistaJet magánrepülőgépes társaság jetjeit használta, melyek a cég európai, máltai bejegyzésű flottájához tartoznak, és 9H- kezdetű lajstromjellel repülnek. A repülőgépek utazási adatait gyűjtő ADS-B Exchange oldal segítségével beazonosított, 2021-es Budapest-Oszaka-Tokió-Baku-Budapest út alkalmával a külügyminiszter a 9H-VJW lajstromjelű Bombardier Global 6000 típusú jettel utazott.

A 2016-os gyártmányú, ultra nagy hatótávolságú (ultra long range) jet egyébként 14 utas szállítására képes, a nappal exkluzív és kényelmes belső tér éjszakai elrendezése pedig 5 ágyon maximum 7 fő számára kínál alvóhelyet.

A repülőgépen a két pilóta mellett külön kabinszemélyzet is dolgozik, aki igény szerint meleg ételt szolgál fel a fedélzeten. Az utasok szórakoztatásáról komplex multimédiás rendszer gondoskodik.

A másik, 2020-as ázsiai útra, mely Kambodzsát és Thaiföldet is érintette, Szijjártó Péter a VistaJet 9H-VJC lajstromjelű repülőgépével utazott. Az szintén egy Bombardier Global 6000 típusú gép, tehát ugyanúgy 14 főt tud szállítani luxus körülmények között, mint az Oszaka-Tokió-Baku útra használt 9H-VJW. Csak annyi a különbség a két gép között, hogy az egyiknek Párizsban, a másiknak Münchenben van a bázisa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!