»
Edzője is megszólalt Kun Anna eltiltásával kapcsolatban

Edzője is megszólalt Kun Anna eltiltásával kapcsolatban

Kun Annának Plásztán Attila vezetőedző próbál segíteni a drámai döntés után

Kun Annának Plásztán Attila vezetőedző próbál segíteni a drámai döntés után

2024.05.15 16:00

Drámai véget érhet egy remek formában lévő, világbajnoki 6. helyezett vívó pályafutása. Kun Anna párbajtőrözőt ugyanis doppingvétségen érték, holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt két évre eltiltották a versenyzéstől, így nem indulhat a párizsi olimpián, ahol éremesélyesként vehetett volna részt.

A világranglista-negyedik 28 éves párbajtőröző azzal követett el doppingvétséget, hogy 12 hónapon belül háromszor sikertelenül próbáltak meg tőle mintát venni. Meghallgatására a múlt héten került sor, első fokon két évre tiltották el. „Borzasztóan dühös vagyok magamra és a rendszerre, és csalódott vagyok a döntés miatt. Ameddig a lehetőségeim engedték, keményen küzdöttem magamért és az igazamért. Egyáltalán nem érzem igazságosnak ezt a döntést, és úgy gondolom, hogy a figyelmetlenség miatt elkövetett hibám nem egyenlő a büntetés mértékével” – írta közleményében a tatai párbajtőröző, aki kiemelte, hogy soha nem használt tiltott szert és a döntéshozók sem a tisztaságát kérdőjelezték meg. – Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben. Hosszú folyamat lesz ennek a feldolgozása.” Tanítványa eltiltását Anna edzője, Plásztán Attila is letörten vette tudomásul.

– Aránytalanul súlyos ez az eltiltás. Természetesen nagyon szomorúak vagyunk. Úgy gondolom, hogy Anna a közleményében mindent leírt. Abból érezhető, hogy min megy és megyünk keresztül. A közeljövőben leülünk megbeszélni a hogyan tovább kérdéskört – árulta el a tréner.

Kun egyéni kvótát szerzett, de eltiltása ellenére is vélhetőleg lesz magyar női párbajtőröző az olimpián, mivel azon országok képviselői közül, akik csapattal nem szereztek kvótát, Európából két vívó kerülhet a mezőnybe. Márpedig a rangsorban első Kun mögött az észt Nelli Differt, majd pedig Muhari Eszter következik, így a felszabadult hely neki járhat. Emiatt hálás is lehet Kunnak, utóbbi ugyanis hozzájárult a gyorsított eljáráshoz az ügyben, így az nem húzódott el, azaz legalább honfitársa ott lehet Párizsban.

– A Magyar Vívószövetség értesíti a Nemzetközi Vívószövetséget, hogy a magyar olimpiai női párbajtőr-versenyzők közé a világranglistán 4. helyen álló Kun Anna helyett Muhari Eszter neve kerüljön be – ismertette a procedúrát Szetey András, a szövetség kommunikációs igazgatója.

– Ez rutinmunkának minősül és itt szeretném megerősíteni, ez nem azért jár, mert magyar versenyző helyett magyar kell, hogy legyen, hanem ranglistás helyezése alapján Muhari az, aki sorra kerül.

Ez nem lehet kérdés, az viszont igen, hogy mikor lesz ez hivatalos, a többi a nemzetközi szervezet gyorsaságán múlik. Eszter indulása tehát biztosra vehető, ami mutatja, milyen erős a hazai női párbajtőr-szakág. 

Ezt olvasta már

Kun Annát két évre tiltották el
Vívás

„Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom” – eltiltották a magyar vívót, nem lesz ott az olimpián

Kun Anna ellen holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt folyik eljárás (Fotó: MTI)
Vívás

Kiderült, melyik magyar vívó keveredett doppingügybe

Kun Anna (jobbra) legyőzte a döntőben Muhari Esztert (Fotó: Zsolnai Péter)
Vívás

Magyar aranyérem a budapesti párbajtőrversenyen

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;