Belföld

Orbán Viktor: Megdöbbenéssel értesültem a barátomat ért kegyetlen támadásról

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Mély megdöbbenéssel értesültem a Robert Fico miniszterelnök barátomat ért kegyetlen támadásról. Imádkozunk az egészségéért és a mihamarabbi felépüléséért! Isten áldja őt és a hazáját!

Ezzel a poszttal reagált az X-en Orbán Viktor arra a hírre, hogy a szlovák kormányfőt kedden délután a kormány handlovái (nyitrabányai) kihelyezett ülése után meglőtték, és kórházba kellett szállítani. Később nagyjából ugyanezt a szöveget megosztotta a Facebookon is, de ott magyarul.

Orbán Viktor egyébként kampánykörútján kaphatta a hírt, sajtófőnöke szerint szerdán Sopronban és Kapuváron folytatta turnéját.

Szijjártó Péter külügyminiszter sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a merényletkísérletet. Úgy fogalmazott, „ki gondolta volna, hogy ilyen durva támadás történhet Közép-Európában?!”

Reménykedünk a minél gyorsabb felépülésben, s imádkozunk is érte

– írta a miniszter. Kiemelte, nagy szükség van Robert Ficóra a szlovák és az európai politikában.

Sulyok Tamás köztársasági elnök is úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy megdöbbentette a támadás. „Imádkozom érte, és gyors felépülést kívánok neki” – közölte.

Kövér László, az Országgyűlés elnökének közleménye úgy szól: „mély megdöbbenéssel és teljes megütközéssel töltött el a Robert Fico elleni brutális fegyveres támadás híre. A  magam és a magyar Országgyűlés nevében őszinte együttérzésemet szeretném kifejezni a családnak és a szlovák nemzetnek ezekben a nehéz pillanatokban. Imádkozom a miniszterelnök úr mielőbbi felgyógyulásáért!”

Donáth Anna, a Momentum elnöke szintén a Facebook-oldalán reagált a szlovák miniszterelnök elleni merényletre. A Momentum politikusa azt írja: „Sokkolt a Robert Fico elleni merénylet. Egy politikai gyilkossági kísérletet láttunk Európa közepén. Mielőbbi jobbulást a szlovák miniszterelnöknek!”

Dobrev Klárát, a DK politikusát sokkolták a szlovák hírek.

Ilyenkor nincs politika, csak emberség és együttérzés. A legfontosabb most az, hogy Robert Fico életben maradjon és felépüljön

– fogalmazott.

Barabás Richárd, a a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke szintén mélységesen elítéli a Robert Ficót ért merényletet.

„Az erőszak sohasem lehet megoldás semmire. Az erőszak csak újabb erőszakot szül. A vitáinkat, legyenek azok bármilyen súlyosok is, kizárólag szavakkal, rengeteg párbeszéddel és empátiával lehet rendezni. Ez az egyetlen járható út. A Párbeszéd – Zöldek nevében mielőbbi felépülést kívánok a szlovák miniszterelnöknek” – üzente.

A részletekről és a legújabb fejleményekről ezen a linken, folyamatosan frissülő cikkünkben olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik