Videón látható, ahogy a botladozó Robert Ficót testőrei az autóba segítik

2024. május 15. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvános rendezvényen lőttek rá Robert Fico szlovák miniszterelnökre a Handlovában (Nyitrabányán) tartott kormányülés után. A merényletről és annak következményeiről így több felvétel is készült.

Az első hírek szerint Ficóra akkor lőttek rá, amikor kiment üdvözölni a tömeget. Több lövés is eldördült, ami után a kormányfő a földre esett. Ezen a felvételen az látható, ahogy a testőrei közül ketten tartják a csak botladozva lépdelni képes kormányfőt, majd villámgyorsan beültetik az autójába.

A fekete kormányzati autó ezután elszáguld, néhány testőr pedig visszafut a közeli kordonhoz, ahol feltehetően a már elfogott merénylő látható a földre fektetve. A rendőrök kezében pisztoly van. Egy másik videón is látható, hogy több rendőr a földre fektetve tartja a merénylet elkövetőjét.

Egyelőre meg nem erősített hírek szerint a szlovák kormányfőt a mellkasán és a gyomrán érték a lövések. Mentőhelikopterrel a besztercebányai Roosevelt kórházba szállították. Arról is nyilvánosságra került videó, amikor a sérült kormányfőt lepedőkkel eltakarva hordágyon viszik be a kórház épületébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!