Ezekben a városokban jöhet szembe velünk a legtöbb szupergazdag

Vágólapra másolva!
Egy érdekes felmérés arra kereste a választ, hogy mely városokban él a legtöbb szupergazdag. A legfrissebb adatok a globális gazdasági erőközpontok változásáról tanúskodnak, ugyanis Ázsia ezen a téren átvette a vezetést az USA-tól.
Vágólapra másolva!

A Henley & Partners járt utána annak, hogy mely városokban él jelenleg a legtöbb szupergazdag. A rangsor felállításához felmérték, hogy hány dollármilliomos (és -milliárdos) lakik az adott városban.

A felmérésben szereplő „szupergazdagok" azok a magánszemélyek, akiknek a nettó vagyona eléri a 30 millió amerikai dollárt.

Érdekesség, hogy a világ leggazdagabb magánszemélyeinek mintegy egy százaléka mindössze 10 városban tömörül. Az országok tekintetében egyébként hasonló a helyzet, bár ott az Egyesült Államok magasan listavezető.

A top 10-es lista alapján az látszik, hogy az elmúlt években jelentős változás következett be a rangsorban, ugyanis míg korábban a szupergazdagok által lakott városok számát tekintve az USA vezette a mezőnyt, addig mostanra Ázsia megelőzte az élen, Európa pedig a harmadik helyre szorult vissza. 

Az első helyet immár második éve New York City foglalja el.

A városban felfoghatatlanul nagy, három billió dolláros összvagyonnal rendelkezik, köszönhetően többek között annak a 349.500 dollármilliomosnak, és hatvan dollármilliárdosnak, akik New York-i lakcímkártyát birtokolnak.

Ugyanebből a jelentésből egyébként az a kevésbé meglepő tény is kiderült, hogy New York a második legdrágább város Monaco után - emeli ki a Roadster.

New York
New Yorkban él a legtöbb dollármilliomos 
Fotó: AFP/Charly Triballeau 

A milliomoslista második helyén San Francisco végzett, ahol az elmúlt tíz évben nyolcvankét százalékkal, 305.700-ra nőtt a dollármilliomosok száma, 68 dollármilliárdosával pedig még New Yorkot is megelőzi, ahogy az Origo megírta, San Franciscóban a vagyongyarapodás egyértelműen a technológiai cégek felfutásának köszönhető. Nem véletlen, hogy a város nem csupán az egyik leggazdagabb, de a legdrágább településnek is számít az Egyesült Államokban. Olyannyira, hogy a helyi lakosság szerint 4 millió dolláros vagyon alatt nem is beszélhetünk gazdagságról a városban.

A harmadik pedig Tokió lett, ahol mintegy 298.300 dollármilliomos él, és 14 dollármilliárdos. 

Így alakult a top tíz:

  • New York
  • San Francisco
  • Tokió
  • Szingapúr
  • London
  • Los Angeles
  • Párizs
  • Sydney
  • Hongkong
  • Peking

A korábbi felmérésekhez képest szembetűnő, hogy Hongkong erőteljesen hátrébb sorolódott ebből a szempontból, illetve a lista 10. helyére felkerült a kínai főváros, Peking.