A közfeladatot ellátó személyek ellen elkövetett bűncselekmények komolyabb büntetéssel sújthatók. A tanárok január óta kikerültek ebből a védett körből, de benne maradtak például a postások, katonák, jegyvizsgálók.

A státusztörvény helyezhette hatályon kívül azt a rendelkezést, amely eddig közfeladatot ellátó személyként védte a pedagógusokat – írja a nepszava.hu. Ezért elképzelhető, hogy január óta már nem is sorolhatók ebbe a kategóriába. Persze az is lehet, hogy csak egy hibáról van szó.

A postások igen, a tanárok már nem közfeladatot ellátó személyek – Ez szivárgott ki egy bírósági levélből

A pedagógusok már nem közfeladatot ellátó személyek/Fotó: 123rf.com

A közfeladatot ellátó személyek köre azért fontos, mert az érintett személyek különleges védelem alatt állnak. Ezek szerint az ellenük elkövetett bűncselekmények komolyabb büntetéssel sújthatók. Ilyenek például a postások, a jegyvizsgálók, a forgalomirányítók, egészségügyi dolgozók, a katonák, egyes esetekben a polgárőrök, hivatásos vadászok, halőrök, a tűzoltók, egyházi személyek, szociális gondozók és a gyámok is.

Ám a lap azt írja: a pedagógusok január óta már nem. Egy, a birtokukba került bírósági körlevélben az szerepel: jogalkalmazási problémák merültek fel a bíróságokon a pedagógusok esetében egy törvénymódosítás miatt, mely szerint a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni. A bírósági levél szerint a Btk. erre vonatkozó rendelkezése elvesztette a jogszabályi hátterét.

A nepszava.hu szerint a köznevelési törvény erről szóló szakaszát a januárban életbe lépő státusztörvény változtatta meg. Ugyanakkor fura, hogy ez utóbbiban nem említik a pedagógusok közfeladati jogállását.

Forrás: nepszava.hu, blikk.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Bravó!
A jegyvizsgáló fontosabb köfeladatot lát el...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.