Vége a jogi procedúrának: halottá nyilvánították VV Fannit, így édesanyja végre állíthat síremléket lányának, amire évek óta vágyott. Gyilkosa a nyomozás szerint a Dunába dobta a holttestét. A férfi jelenleg börtönben ül.

Hét év után jogilag befejeződött a VV Fanni-ügy – írja a blikk.hu. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította Novozánszki Fannit. VV Fanni édesanyja így végre síremléket állíthat a lányának, amire évek óta várt.

A holtteste továbbra sincs meg, mégis halottá nyilvánították VV Fannit

VV Fanni holtteste ugyan nem került elő, de hivatalosan halottá nyilvánították/Fotó: rtl.hu

„Jogilag valóban vége a procedúrának, ám azt soha nem felejthetjük el, hogy Fanni holteste a mai napig nem került elő”

– mondta a lap megkeresésére, dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.

Mint ismeretes, VV Fanni 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, s a bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett: azonban soha nem tisztázott körülmények között B. László megölte. A vádirat szerint a lány gyilkosa egy nappal később szabadult meg a holttesttől: a nyomozás szerint a Dunába dobta azt. A dunaújvárosi férfi börtönben ül.

Forrás: blikk.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ittott
szegény kurva. elveszett valahol. mi van, ha él??? van rá esély
namihami
Évekkel ezelőtt azt találtam leírni, hogy mi van akkor, ha egy arab sejk háremében éli a 14. feleség aranyéletét?
És tényleg! Halott? Legfeljebb ismeretlen helyen, ismeretlen helyzetben...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.