szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hulladékgazdálkodási koncesszió tavaly nyáron váltotta fel a korábbi, piaci alapon működő rendszert. Hiába gazdálkodik a Mohu több pénzből, kevesebb lett a begyűjtött intézményi hulladék, a szakértők véleménye az új rendszerről pedig lesújtó – írja a friss HVG.

Tavaly július óta a Mol-féle hulladékgazdálkodási koncesszió felel az intézményi szemétszállításért, a szakértők többsége szerint a helyzet rosszabb, mint a korábbi, piaci alapon működő rendszer alatt. Pedig a Mohu harmincszor annyi bevételből gazdálkodik, mint a piaci szereplők tették, az elszállított hulladék mennyisége mégis csökkent – írja a HVG csütörtökön megjelenő száma.

A cégeknél maradó hulladék amellett, hogy kellemetlenséget okoz, környezetvédelmi szempontból is aggályos, az üveg- és műanyagszemét visszagyűjtése gyakorlatilag megszűnt a koncesszió indulása óta. A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által megkérdezett szakértők szerint a rendszer logikátlan, az elszállítással gondok vannak, a Mohu pedig olyan szolgáltatásért is pénzt kapott a cékegtől, amelyet nem végez el teljeskörűen.

Mindeközben a cég 13 milliárd forint adózás előtti profitot termelt, pedig korábban úgy számoltak, hogy csak évet múlva lehet nyereséges a Mohu. A kevesebb visszagyűjtött szemét miatt lehet, hogy Magyarország az uniós célértéketes sem tudja teljesíteni, a kormány a korábban vállalt számok csökkentéséért lobbizik az EU-nál.

A teljes cikket elolvashatja a HVG csütörtökön megjelenő számában, valamint a hvg360 felületén.

HVG