Elszakadna egy terület Franciaországtól - Halálos áldozatai is vannak a zavargásoknak
Globál

Elszakadna egy terület Franciaországtól - Halálos áldozatai is vannak a zavargásoknak

MTI
Három ember meghalt és több százan megsebesültek a Franciaország tengerentúli területén, Új-Kaledóniában a hét elején kitört zavargások során - közölték szerdán a helyi hatóságok és a francia belügyminisztérium.

Az elszakadáspárti tüntetők és a biztonsági erők között kitört összecsapások kedd éjjel folytatódtak, miután Párizs a nap folyamán szavazati joggal ruházta fel a Csendes-óceán déli részén található tartomány több ezer francia szavazóját, ezzel tovább növelve az anyaország politikai befolyását a területen.

Az új-kaledóniai francia főbiztosság és a helyi média jelentése szerint hétfő óta több mint 130 embert vettek őrizetbe a hatóságok, és mintegy 60 rendőr megsebesült. A tiltakozók sok épületet - köztük az időközben bezáratott iskolákat és üzleteket -, valamint autókat is felgyújtottak, míg a hatóságok egy szökést is meghiúsítottak a terület székhelye, Nouméa egyik börtönéből - tették hozzá.

Louis Mapou új-kaledóniai miniszterelnök hivatala rendőrségi forrásokra hivatkozva tudatta, hogy a zavargásokban három fiatal kanak őslakos vesztette életét, egyiküket a jelentések szerint egy ipari övezetben lelőtték. Louis Le Franc, Új-Kaledónia francia főbiztosa szerint az áldozatra nem a rendőrség nyitott tüzet, hanem "valaki, feltehetően önvédelemből". A főbiztos kedden jelentette be, hogy rendőri erősítést kért Párizstól a közrend fenntartására.

Emmanuel Macron francia elnök, aki a héten felajánlotta, hogy közvetít Új-Kaledónia két politikai tábora között, mielőtt a parlament két házának rendkívüli kongresszusa szavazásra bocsátja a törvényjavaslatot, most az őslakos származású Louis Mapou elnökkel együtt elítélte az erőszakot, valamint nyugalomra és párbeszédre szólított fel. A francia elnök szerda reggel lemondta normandiai látogatását, és védelmi és nemzetbiztonsági válságtanácskozást hívott össze.

A tartomány függetlenségét követelő legnagyobb politikai csoport, a Kanak Szocialista Nemzeti Felszabadítási Front (FLNKS) szerdán azt közölte, hogy elfogadja Macron párbeszédre vonatkozó ajánlatát, és hajlandó olyan megállapodásra törekedni, "amely lehetővé teszi Új-Kaledónia számára, hogy az emancipáció felé vezető úton haladjon". Az FLNKS szintén elítélte az erőszakot, és felszólította a tüntetőket az útlezárások feloldására.

Az elszakadáspárti tüntetők a párizsi vezetés által tervezett alkotmánymódosítás miatt szervezték a tiltakozásokat, amelyek erőszakba torkollva szerdán is folytatódtak, miután a párizsi nemzetgyűlés előző nap 351 szavazattal, 153 ellenében jóváhagyta a törvényjavaslatot. Ennek értelmében szavazati joggal ruháznak fel 25 ezer olyan francia származású szavazót, akik tíz éve élnek Új-Kaledóniában. Korábban minden olyan helyi lakost megfosztottak szavazati jogától, aki 1998 után telepedett le a szigeten.

Az Ausztráliától mintegy 1200 kilométerre keletre fekvő Új-Kaledónia stratégiai katonai bázisként és a szigeten felfedezett nikkeltartalékok miatt is fontos a párizsi vezetés számára.

Új-Kaledóniában 2018 óta három népszavazást rendeztek a függetlenségről, és a függetlenség támogatói mindhárom alkalommal vereséget szenvedtek.

A gyarmati uralom idején a kanakokat rezervátumokba zárták, és gyakorlatilag kizárták őket a sziget ügyeiből, ami ellen először 1878-ban lázadtak fel.

Címlapkép forrása: Remon Haazen/Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Ukrán tüzérség tüzel a frontvonal közelében