Vannak dolgok, amelyek létrejöttéhez idő kell. A Megadom is ilyen, jó régóta várja végleges formáját: Anita ugyanis vagy hét éve írta. Ennek ellenére máig élesen emlékszik a szöveget előhívó pillanatokra:

„Egy nehezebb időszakomban, az utcán sétálva, egyszer csak megéreztem a napfényt a hátamon – idézi fel az énekesnő. – Ez valahogy nagyon mélyen megmozgatott, eljutott a szívemig, úgyhogy ott el is kezdtem leírni az élményt.

Aztán sokáig a fiókban pihent a dal, mert nem találtam meg a hozzá passzoló zenei köntöst, és a társakat annak megvalósításához.”

Mint mondja, eleinte nagyon egyszerű zongorakísérettel játszotta ugyan saját magának, sőt a szólókoncertjein is el-elhangzott, de mindig úgy érezte, teltebb hangszerelést kíván. „Aztán tavaly az ImproSchool egyik képzésén megismerkedtem Bakucz Márton dalszerző-producerrel és az ő nagyon kreatív, humoros, ötletes (pop)zenei világával, amit nagyon el tudtam volna képzelni a dalhoz, úgyhogy megkérdeztem tőle, lenne-e kedve együttműködni, és elküldtem neki a Megadom zongorás demófelvételét. Marci varázsolt, én pedig nagyon szeretem a végeredményt!”

Nem csoda: lecsendesít, megnyugtat, már-már meditatív állapotba hoz ez a dal (jelentem: én vagy tízszer meghallgattam már, és ez a szám egyre emelkedik). Pont, ahogy arra egy-egy nehezebb napon szükségünk van.

„Az új hangszerelés igazán kinyitotta, sokkal derűsebb hangulatot is adott neki, mintha új távlatokat nyitott volna benne – mondja az énekesnő. – Korábbi címét (Látod) is levedlette! Az új címen is Marcival ötleteltünk: egyik felvetésemet továbbgondolva ő javasolta a Megadomot, ami nagyon megmozgatott, mert rájöttem, hogy jobban is passzol a dal üzenetéhez. 

Sokféle értelmezésre ad teret például: akár arra, hogy megadjuk magunkat valaminek, vagy megadunk magunknak valamit, vagy akár megadjuk valaminek a módját.

Ez a dal sokat jelent nekem, több életszakaszomban visszaköszön, sokszor tudok hozzá kapcsolódni, úgyhogy szerettem volna megadni a megjelenés módját nemcsak hangban, hanem képi világgal kiteljesedve.” Anita ehhez Lukács Mihályt és Lukács Mátét kereste meg, velük a Napfonattal is több ízben dolgoztak már együtt, mindig nagyon gördülékenyen (például a Mint a zápor klipje, vagy az adventi live session felvételeik, amelyek szintén itt, a WMN-en debütáltak). 

„Misi vetette fel, hogy mi lenne, ha élettel telítenénk meg a képzeletbeli életteremet: egyre több emlék, szín, növény, személyes dolog kerülne bele. Ahogy hallgattam, rögtön libabőrös lettem. Nagyon megérintett ez a koncepció.” 

Apropó, személyesség: Szarka Anita ma ünnepli születésnapját – Isten éltesse!

Alkotók:

Zene és szöveg: Szarka Anita
Production, mixing: Bakucz Márton
Mastering: Fenyvesi Márton
Videó: Lukács Mihály és Lukács Máté

Kiemelt kép: YouTube / Anita Szarka

Csepelyi Adrienn